2010. december 11., szombat

Kérd anya vagy a nagyi segítségét!


Énekelj minden nap!

Betlehem kis falucskában,
Karácsonykor éjféltájban,
Fiú Isten ember lett,
Mint kisgyermek született.

Őt nevezték Jézuskának,
Édesanyját Máriának,
Ki pólyába takarta,
Befektette jászolba.

Az angyalok fönn az égben,
Mennyei nagy dicsőségben,
Zengették az éneket:
Dicsőség az Istennek!

Pásztorok a falu mellett,
Báránykákat legeltettek,
Hallották az éneket,
Jézuskához siettek.

Ájtatosan letérdeltek,
Jézuskának jászla mellett,
Hogy őt szépen imádják,
Égnek-földnek királyát.

Azután meg napkeletről,
Ragyogó szép csillag tűnt föl,
És elindult nyugatra,
Három király utána.

Imádták a kis Jézuskát,
Köszöntötték szűz Máriát,
Ajándékot adtak át,
Aranyat, tömjént, mirhát.

Menjünk mi is Betlehembe,
Részt venni a nagy örömbe,
Melyet Mennyei Atyánk
Árasztott az éjjel ránk!

A pásztorok is ott vannak,
Térden állva imádkoznak.
Ma született kisdednek
Ajándékokat visznek.

Egyik tejet, másik sajtot,
A harmadik vajat hozott.
Emez egy kosár almát,
Ez koszorús báránykát.

Téli találos kérdések

"Virág - télen virágzik,
Meleg napon elázik."


Legsötétebb vagyok, amikor a legvilágosabb van,
legmelegebb, amikor legnagyobb a hideg,
leghidegebb, ha legmelegebb van.


Egy kis házban öt szoba sorakozik szépen,
öt kis ember bújik oda melegedni télen.

(megfejtés: jégvirág - pince - kesztyű)

Holle anyó

Élt egyszer egy özvegyasszony, annak volt két lánya: az egyik szép és szorgos, a másik csúnya és lusta. Az özvegy sokkal jobban szerette a csúnya lustát, mert az édeslánya volt. Minden munkát a másiknak kellett végeznie, az volt Hamupipőke a házban. Ott ült szegény napestig a kút mellett az úton, és font, egyre font, míg csak a vér ki nem serkent az ujjából.
Egyszer aztán úgy megvágta az ujját a szál, hogy az orsó is csupa vér lett tőle. Le akarta mosni a kútnál, de az orsó kicsusszant a kezéből, és beleesett a vízbe. A lány sírva fakadt, hazaszaladt a mostohájához, s elpanaszolta neki, mi történt. Az meg, ahelyett hogy megszánta volna, kegyetlenül ráripakodott:
- Ha beleejtetted, szedd is ki belőle!
Szegény lány visszament a kúthoz, nem tudta, mitévő legyen; félelmében végül is az orsó után ugrott. Elvesztette az eszméletét, s mikor aztán magához tért, egy szép, napfényes, virágos mezőn találta magát. Elindult, ment, mendegélt; egyszercsak egy kemencéhez ért. A kemence tele volt kenyérrel, s a kenyerek azt kiabálták:
- Húzz ki hamar! Húzz ki hamar, mert megégek! Már régen kisültem!
A lány nekilátott, és szép sorjában mind kiszedte őket a lapáttal. Aztán továbbment; ment, mendegélt, míg egy almafához nem ért. A fa tele volt almával, és azt kiabálta:
- Rázz meg! Rázz meg! Minden almám megérett már!
A lány megrázta a fát, hogy csak úgy hullott a sok alma, mint a zápor. Addig rázta, míg az utolsó szem is le nem hullott róla. Akkor az egészet szépen kupacba rakta, és továbbindult.
Ment, mendegélt, végre egy házikóhoz ért. A házikóból egy anyóka kukucskált ki barátságosan, de olyan hosszú foga volt, hogy a lány megijedt, és el akart szaladni. Az öregasszony azonban utána kiáltott:
- Ne félj tőlem, kedves lányom! Maradj nálam; ha minden munkát rendben elvégzel a háznál, jó sorsod lesz. Csak arra vigyázz, hogy jól megvesd az ágyamat, jól fölrázd a párnámat, hadd szálljon a pihéje; olyankor hó hullik fönt a világban.
Én vagyok Holle anyó.

Az öregasszony olyan szépen rábeszélte, hogy a lány végül is összeszedte bátorságát, ráállt a dologra, és beszegődött hozzá. Mindent megtett a kedve szerint, az ágyát is mindig jól fölrázta, csak úgy szálltak a pihék, akár a hópelyhek.
De jó dolga is volt ám az öregnél! Soha egy rossz szót sem hallott, s ehetett, amennyi jólesett neki.
Evett is eleinte jó étvággyal; hanem aztán valahogyan ízét vesztette a falat a szájában. Egyre kedvetlenebb, egyre szomorúbb lett. Eleinte maga sem tudta, mi leli; hanem utóbb, mikor már jó ideje szolgált Holle anyónál, ráeszmélt; hogy hazakívánkozik. Hiába ment itt ezerszer jobban a dolga, mint otthon, mégiscsak mindig ott járt a gondolata a messzi kis falusi házban. Végül aztán már nem bírta tovább, odaállt szépen Holle anyó elé, és azt mondta neki:
- Elfogta a szívemet a honvágy, nem maradhatok tovább nálad. Tudom, százszor jobb sorsom van itt, mégis azt mondja a szívem: vissza kell mennem az enyéimhez!
- Tetszik nekem, hogy hazavágyol - felelte az öreg -, ebből is látszik, hogy derék, hűséges teremtés vagy. És amiért olyan becsülettel szolgáltál, én magam viszlek fel a fenti világba.
Azzal kézen fogta, és egy nagy kapuhoz vezette.
- Innét most már mehetsz magad is - mondta -, ez a kapu egyenest a falutok határába nyílik.
A kapu kitárult, s abban a pillanatban, ahogy a lány átlépett rajta, sűrű aranyeső hullott rá a magasból, és az arany mind ott ragadt a ruháján; fénylett, csillogott az egész lány tetőtől talpig.
- Ez a fizetség a szorgalmadért! - kiáltotta Holle anyó a kapun át, és még a kútba esett orsóját is kidobta utána.

A két kapuszárny dördülve becsukódott, s lám a lány, amint körülnézett, ott találta magát a falujuk határában, nem messze az anyja házától.
Gyorsan útnak eredt, sietett haza boldogan. Ahogy befordult az udvarukra, a kút kávájáról meglátta a kakas és nagyot rikkantott:
Kukurikú! Mi történt?
Aranyos lányunk hazatért!
A lány bement a házba, és mert talpig arany borította, az anyja is meg a testvére is szívesen fogadta. Ő meg elmesélte, mi történt vele. Mikor a mostohája meghallotta, hogyan jutott a nagy gazdagsághoz, nagyon szerette volna, ha a csúnya, lusta lányának is ilyen szerencséje akad. Kiküldte hát fonni a kúthoz, a lány meg bedugta a kezét a tüskebokorba, összeszúratta az ujját a tövisekkel, bevérezte az orsót, bedobta a kútba, és utána ugrott. Ő is a szép mezőn tért magához; azon az ösvényen indult el, amelyiken a másik lány járt. Amint a kemencéhez ért, kiabálni kezdtek a kenyerek:
- Húzz ki hamar! Húzz ki hamar, mert megégek! Már régen kisültem!
De a lusta lány azt felelte:
- Hogyisne! Hogy összepiszkoljam magamat!
Az továbbment. Csakhamar az almafához ért.
- Rázz meg! Rázz meg! Minden almám megérett már! - kiáltotta az almafa.
- Hogyisne! Hogy a fejemre essék egy alma! - felelte a lány, és továbbment.
Odaért Holle anyó házához, de egy cseppet sem ijedt meg az öregtől, mert már tudta, milyen nagy foga van, és tüstént elszegődött hozzá.
Az első nap erőt vett magán, szorgoskodott, és ha Holle anyó mondott neki valamit, rögtön megtette, mert egyre csak a sok aranyra gondolt, amit majd kapni fog tőle. A második napon azonban már lustálkodott egy kicsit, a harmadikon meg már alig akart fölkelni reggel. Holle anyó ágyát sem úgy vetette meg, ahogyan kellett volna; nem rázta föl a dunnát, hogy a pihék szétszálljanak belőle. Az öreg végül is ráunt, és kiadta az útját. A lusta lány cseppet sem búsult rajta, hogy a dolog így fordult; most jön majd az aranyeső - gondolta magában.
Holle anyó őt is a kapuhoz vezette; hanem amikor a lány kilépett rajta, arany helyett egy jókora üst szurok zúdult a nyakába.
- Ez a fizetség a szolgálatodért! - mondta Holle anyó, és becsukta a kaput.
A lusta lány hazament; tetőtől talpig szurkos volt, s amikor a kakas meglátta a kút kávájáról, nagyot rikkantott:
Kukurikú! Mi történt?
Szutykos lányunk hazatért!
A szurok pedig rajta ragadt élete végéig.

Téli versek


Kiss Dénes: Mondóka- részlet

Tél, tél, tél, tél,
Honnan jöttél?
Tereld el a szeleket
ne fújjanak hideget!

Nemes Nagy Ágnes: Hóesésben

Szakad a hó nagy csomókban,
Veréb mászkál lent a hóban.
Veréb! Elment az eszed?
A hóesés betemet.
Nem is ugrálsz, araszolsz,
Hóesésben vacakolsz.

Fölfújtad a tolladat,
ázott pamutgombolyag
Mi kell neked? Fatető!
Fatető!
Deszka madáretető!


 
Zelk Zoltán: December

Az udvaron vaskalapú,
krumpliorrú hóember
hirdeti, hogy megérkezett
szélparipán December.

Az ajtóban, a küszöbön
lapul a házőrző eb,
nem szereti ő sem a vad
decemberi hideget.

Az ablakon cinke kopog.
”Jóemberek, jó napot,
nincs eleség az erdőben,
kérek egypár falatot!”

Az ereszről csüng a jégcsap,
a háztető csupa dér-
ha már itt van, azt se bánjuk,
majd elmegy megint a tél.

2010. december 6., hétfő

Zelk Zoltán: Mikulás


Égi úton fúj szél,
hulldogál a hó.
Nem bánja azt, útra kél
Mikulás apó.

Vállán meleg köpönyeg,
Fújhat már a szél,
Nem fagy meg a jó öreg,
míg a földre ér.

Lent a földön dalba fog
száz és száz harang,
Jó hogy itt vagy Mikulás,
gilingi-galang.

Ablakba tett kiscipők,
várják már jöttödet,
Hoztál cukrot, mogyorót,
jóságos Öreg?!

-Hoztam bizony, hoztam én,
hisz itt az idő.
Nem marad ma üresen
egyetlen cipő.

Hajnalodik. Csillagok
szaladnak elé.
Amint ballag Mikulás
már hazafelé.

Molnár Gyula: Télapó

Üstököm, ha megrázom,
dér csillog a faágon.
Szakállamból hull a hó,
én vagyok a Télapó.

Puttony van a hátamon,
nehéz terhét vállalom.
Figyeljetek gyerekek,
mennyi mindent cipelek.

Hét zacskóban mosolyt hoztam,
szép gondosan csomagoltam,
csengő, bongó furulyaszó
kísér, mint víg útravaló.

Hoztam nektek fiúk, lányok
bő zsákokban boldogságot,
bátorságot, békességet
- jó sokáig élvezzétek!

Kaptok tőlem ráadásul
Télapónak tarsolyából
csokit, fügét, cukrot, kekszet,
mind elhoztam, ami termett.

Fellegűző palástom
szétterítem vállamon.
Szakállamból hull a hó,
megérkezett Télapó.