2011. január 31., hétfő

Benedek Elek: A nagyotmondó legény

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, még az Óperenciás tengeren is túl, ahol a kurta farkú malac túr, volt egy szegény ember s annak három fia.
Egyszer a király kihirdetteti az egész országban, hogy annak adja leányát s fele királyságát, bárki fia-borja legyen, aki valami olyat tud mondani, hogy azt ő el ne higgye.
Meghallja ennek a hírét a szegény ember, s mondja a fiainak:
- Na, fiaim, eredjetek, próbáljatok szerencsét! Az idősebb meg a középső fiú azt mondták, hogy ők már csak otthon maradnak, túrják a földet, hanem, hanem a legkisebb fiú kétszer se mondatta magának, indult a király városába.
Hát amikor megérkezik a király udvarába, tele van az udvar királyúrfiakkal, hercegekkel, grófokkal, bárókkal, minden rendű s rangú legényekkel. Mondottak azok mindent, egyik nagyobbat a másiknál.
De mondhattak akármit, a király mindent elhitt.
Mikor aztán szégyenkezve mind eltakarodtak, s kitisztult az udvar, fölment a szegény legény a királyhoz, köszöntötte illendőképpen:
- Adjon isten jó napot, felséges királyom.
- Adjon isten, fiam, hát mi járatban vagy?
- Én bizony, felséges királyom, szeretném feleségül venni a királykisasszonyt.
- Elhiszem, fiam, de aztán miből tartanád el?
- Hát van egy kicsi földünk.
- Elhiszem fiam.
- De van ám két ökrünk is meg egy tehenünk.
- Elhiszem, fiam, hogyne hinném.
- Hm, de a minapában akkorára nőtt az udvarunkban a trágyadomb, mint egy torony.
- Én azt is elhiszem, fiam, hogyne hinném.
- Azt a nagy trágyadombot a két bátyámmal mind kihordottuk egy talyigán három nap alatt.
- Hiszem, fiam, hiszem.
- Az ám, csakhogy nem a mi földünkre hordottuk, hanem a szomszéd földjére.
- Hiszem, fiam, hiszem.
- Mikor ezt észrevettem, hazamegyek, s mondom az apámnak, hogy mi történt.
- Hiszem, fiam, hiszem.
- Kimentünk négyen, megfogtuk a földnek a négy sarkát, felemeltük, s a trágyát szépen a mi földünkre borítottuk.
- Én elhiszem, fiam, ha nem is mondod.
- Azután bevetettük a földünket búzával.
- Hiszem, fiam, hiszem.
- De aztán nőtt ebből a búzából olyan sűrű rengeteg erdő, hogy olyat még felséged sem látott. Termett ott annyi makk is, mint égen a csillag.
- Hiszem, fiam, hiszem.
- Mondja az apám: „Én bizony nem vágom ki ezt az erdőt, hanem veszek egy csorda disznót, s a makkot megetetem.”
- Hiszem, fiam, hiszem, hogyne hinném.
- Az ám, de a disznócsorda mellé pásztor is kellett. - Hiszem, fiam, hiszem.
- Mit gondol, felséges királyom, kit fogadott fel az apám? Felségednek éppen az öregapját.
- Hazudsz, te akasztófáravaló! – kiáltott nagy haraggal a király.
De már most hiába, elszólta magát.
Egyszeribe vendégséget hívatott, a leányát összeadatta a szegény legénnyel, nekiadta fele királyságát, s megígérte, hogy holta után övé lesz az egész.
Csaptak aztán nagy lakodalmat, folyt a bor Hencidától Boncidáig. Mindenki kapott valamit, aki odakerült. Én is egy csontot kaptam, azzal elszaladtam.
Itt a vége fuss el véle!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése