2011. január 13., csütörtök

Egy sárréti legenda

A pákász nádat vágott, ebből épült kunyhója, s el is adott a nádból.


"Mikor az Isten ezt a világot teremtette, a gazdag ember, ahelyett, hogy egy kicsit is gyönyörködött volna benne, azonnal vette a kaszáját, belesuhintotta a szépen ringó aranyos nagy búzatáblába, és elkezdte aratni levelé. Melege volt, mert sütött a nap keményen, izzadt erősen, de azért mégis levágta a gabonyát mind egy szálig. A szegényember búsan vakarta a fejét, látván, hogy neki nem hagyott semennyit.
Azt mondta erre az Isten:
"No te szegényember, ha már így jártál, adok én aratni valót neked is. Avval kárpótollak, hogy ennek nem kell szántani, ezt nem kell vetni, kél magától, s aratáskor sem sül ki a zsírod, se a magad levében nem kell főnöd."
Ezt mondván, odaállította egy gyönyörűszép náderdő mellé, amelyiknek nem látszott se hossza, se vége.
Azóta a szegényember dolga volt a nádolás. Annyit vághatott, amennyit neki tetszett. Mert ha volt is levele valakinek a náderdőkről, valójában az Isten földje volt az, nem állott a sarkánál senki..."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése