2011. január 13., csütörtök

A pákászok

A pákász, az egykori bihari rétségnek, mocsárvilágának ura és őslakója eltűnt - elfogyott, mint elfogyott lecsapolás útján a rét, a mocsár.

A pákász ágrólszakadt szegény ember volt, akinek nem volt földje, háza, legtöbbször családja sem. Magányosan járta a réteket, mocsarakat, s gyűjtögette a növényeket, halászott, vadászott, s így jutott ennivalóhoz.
Kunyhóját eldugott helyen építette meg, s ott tengette az életét.

Ruhája házilag szőtt, vastag kendervászonból készült, s lábán egyszerá bőrből készült bocskort viselt.

"A pákászoknak elsősorban vászon neműre, bocskornak való bőrre, ócska gúnyára volt szüksége. Ha ezekben hiányt szenvedett, nagy elszánással magához vette szép darutollait, farkas-, róka- és nyúlprémjeit, s besompolygott valamelyik rétszéli falu hetipiacára."
(Szűcs Sándor)

A befogott vadméhek által összegyűjtött mézből, a madártojásokból, a csapdákkal rabul ejtett állatokból, a kifogott halakból, az összeszedegetett és igen keresettnek számító kócsag- és darutollból időnként a piacra is jutott.

A pákász értett a madárfogáshoz is. Régen a folyókat nem szorították gátak közé, ott folyhatott, ahol neki tetszett. Ezek a mocsaras területek rengeteg madárnak adtak otthont.

A pákász ismerte a vízi utakat, eligazodott a mocsár ingoványaiban, a rét útvesztőin. Ő volt a vízi fuvaros, s volt közöttük, aki a vizeket óúgy ismerte, hogy megkóstolta, s a víz ízéről meg tudta mondani, hogy melyik folyón úszik csónakja.


A pákász iskolába nem járt, az ábécét nem ismerte, senki nem nevelte őt, s a Szentírást sem ismerhette. Mégsem talált senki köztük gonosz szándékút, más kárán örvendezőt, hanem sokszor segített a másik emberen.
A természetben élve szívébe volt írva Isten törvénye.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése