2011. február 11., péntek

A sárga kicsi kígyó - székely népmese

Hol volt, hol nem volt, még hetedhét országon is túl, volt egyszer egy szegény ember, s annak felesége.
Éltek, ahogy éltek, nem panaszkodtak a szegénység miatt, csak azon keseregtek, hogy nincs gyermekük.


Imádkoztak este, reggel, lefektükben, felkeltükben: Uram, Istenem, csak akkora gyermeket adj, mint egy ütés tapló! De az Úristen nem hallgatta meg az imádságukat.
No, telik-múlik az idő. Felébred egy reggel az asszony, s azt mondja az urának:
- Hallja-e! Milyen bolond álmot láttam én az éjjel!
- Mit, ugyan bizony?
- Hát a házunkba jött egy ősz hajú, hétsinges szakállú öregember, s azt mondja: „Tudom én, mi a bajotok, neked s az uradnak! Ha gyermekre van szükségetek, menjetek ki ma reggel a kapu elé, ott álljatok meg, s akármiféle ember vagy állat jön arrafelé, fogjátok meg, vigyétek be, az lesz a ti gyermeketek!"
- No, hallod-e, asszony, ez elég bolond álom, de próbáljuk meg!
Mindjárt felöltöznek, kimennek a kapu elé, s ott álldogálnak egy jó darabig.
Hát egyszer csak arra fut egy sárga kicsi kígyó.
Hé, ördögadta, neki a sárga kicsi kígyónak, megfogják, az asszony a keblébe dugja, beviszik a házba, s ott jól tartják tejbe mártott kenyérrel.
Telnek-múlnak a napok, egyszer csak megszólal a sárga kicsi kígyó, s azt mondja a szegény embernek:
- Apó! Menjen el kend a királyhoz, s kérje meg nekem a leánya kezét!
- Mit beszélsz, te szerencsétlen teremtés, hiszen a király mindjárt fejemet véteti!
- Csak menjen el kend, ne féljen semmitől, a többi az én dolgom lesz!
Addig s addig kérte, hogy a szegény ember felkászálódik, s elmegy a királyhoz. Egy jó puskalövésre volt a király palotája. Bemegy az udvarba, s hát a király éppen akkor sétál a katonái előtt, s vizitel. Odamegy a szegény ember, köszön, s azt mondja:
- Felséges királyom, életem, halálom a kezedben van, az én fiam, a sárga kicsi kígyó azért küldött ide, hogy megkérjem neki a leányod kezét!
Nagyot kacag a király, hogy a könnye is kicsordult belé.
- Jól van, te szegény ember, én nem bánom, hanem előbb három dolgot adok fel a fiadnak, s ha azt meg nem teszi, karóba húzatom a fejét. Az első feltétel az lesz, hogy hozzon három aranyalmát Tündér Ilona kertjéből!
Hej, elszontyolodott a szegény ember. Most már kifogy ebből az egy fiából is. Hogy is tudta ilyen bolond dologra adni a fejét! Alig volt híja, hogy felvesse a nagy búbánat! Hazamegy s mondja a fiának a király üzenetét. Azt mondja a sárga kicsi kígyó:
- Azért bizony egyet se búslakodjon kend, még ma elhozom a három aranyalmát!
Azzal csak kifordult az ajtón, s meg sem állt Tündér Ilona kertjéig. Ott bebújt a kert hasadékán, felfutott a legelső fára, s lenyisszantott egy almát. Hej, akkorát csendült erre a kert, hogy hetedhét országon is túl hallatszott a csendülése. Hát csak törtet elő a hétfejű sárkány (mert az őrizte a kertet), a szájából hétsingnyire lövellt a vörös láng. Megállt a fa alatt, szimatolt erre is arra is, hátha megláthatna valakit. De a sárga kicsi kígyó bebújt a fa odvába, s meg sem moccant, amíg a hétfejű sárkány nagy robajjal el nem szelelt. Akkor kiugrott az odúból, leszakított még két almát, s nagy lelkendezve futott haza, s futott apja a királyhoz.
- Itt a három aranyalma, felséges királyom!
Nézi a király erről is, arról is, forgatja az almákat minden oldalra, de azok bizony igazi színarany almák voltak!
- No jól van, te szegény ember, hanem még hátra van két feltétel. Mondd meg a fiadnak, hogy ha holnap reggel ilyen kakassarkon forgó aranypalotát nem teremt a te házad helyére, mint az enyém, szörnyű halálnak halálával hal meg!
Aj, csak most szontyolodott el istenigazából a szegény ember! Nagy tépelődésben volt szegény feje, hogy mit tud most csinálni az a picinyke teremtés! Lopni csak lophat, de hogy építsen, amikor egy babaházat sem volna képes felépíteni! Sírva mondja otthon a fiának:
- Jaj, szerelmes gyermekem, mibe ártottad magad! Ha holnap reggelre olyan palota nem lesz a házunk helyén, mint a királyé, szörnyű halálnak halálával halsz meg!
Azt mondja erre a sárga kicsi kígyó:
- No, bezzeg, apó, ha kend ezen is tud epekedni! Csak feküdjön le békével, kend is, anyó, reggel majd csodára ébrednek!
Besötétedik, s kimegy a sárga kicsi kígyó az udvarra. Elővesz egy sípot, megfuvintja, s hát abban a szempillantásban annyi ördög kerekedett össze, hogy a hold s valamennyi ragyogó csillag az égen mind megfeketedett. Csak előlibbent egy sánta ördög, s azt kérdi a sárga kicsi kígyótól:
- Mit kívánsz, édes gazdám?
- Azt, hogy ezt a házat szépen szedjétek széjjel, s éppen olyan aranypalotát építsetek ide, mint a királyé!
Haj, nekiesett az a rengeteg ördög, surrogtak-burrogtak, mozgolódtak, forgolódtak, s mire pitymallott, az utolsó szögig készen volt a palota. Felébred reggel a szegény ember és a felesége, csak dörzsölték, dörzsölték szemükből az álmot, kérdezték egymástól: vajon ők-e ők? Odafut a sárga kicsi kígyó s azt mondja: - Bizony, csak kendtek - kendtek!
Felszökik a szegény ember az aranyos ágyból, felöltözik aranyos gúnyába, s fut a királyhoz, aki most ott állt az ablakában, s onnét nézte a palotája társát. Jó messziről elébe kiáltott a szegény embernek:
- Be se jöjj, te ördöngös gyermeknek ördöngös apja, hanem vidd meg a harmadik feltételt, hogy ha holnap reggelre a két palotát össze nem köti egy aranyhíddal, s a híd két oldalán aranyfákon aranymadarak nem énekelnek, elpusztítom a föld színéről minden nemzetségével együtt.

Hazamegy a szegény ember, de most már nem is búsult olyan erősen.
Gondolta, ha a többit megcsinálta a fia, csak megsegíti az isten a harmadik feltételben is. Jól gondolta, mert reggel már az aranyhídon sétált a királyhoz.
Magával vitte a sárga kicsi kígyót is.
Bemennek a királyhoz, jó reggelt köszönnek, s a szegény ember elmondja:


- Felséges királyom, életem, halálom a kezedben, itt a fiam, a sárga kicsi kígyó, most már tartsuk meg a lakodalmat!
Eleget köntörfalazott a király, de mit volt mit nem tenni, állnia kellet a szavát! Jaj, a szegény királykisasszony, amikor meglátta a leendő urát! Sírt, földhöz vágta magát hetvenhétszer, de mind hiábavaló volt, a lakodalmat megtartották, ha nagy titokban is.
No, estére kelnek, s az ifjú pár bemegy a szobájába.
A királykisasszony bizonygatta, hogy ő inkább megöli magát, de nem hál egy szobában azzal a rusnya sárga kígyóval, s ha hozzá talál nyúlni, megfogja, s kitekeri a nyakát. Amint így lármázott, egyszer csak keresztülbucskázik a fején a sárga kicsi kígyó, s hát egy dali szép legény lett belőle!
Megszólal a dali legény:
- Ne félj tőlem, szépséges szép királykisasszony! Nem vagyok én sárga kicsi kígyó, én egy elátkozott királyfi vagyok. Apám arra átkozott, hogy hét esztendeig, hét hónapig, hét hétig, és hét napig kígyóbőrben járjak! Még nem telt ki az átok ideje, azért azt mondom neked, hogy senkinek ezen a világon ne szólj erről, mert mindketten erősen megbánjuk!
Hej, megörvendett a királykisasszony, fogadkozott, hogy senkinek sem szól. De reggel bemegy az apjához, s ő addig faggatta, hogy mégis elmondott mindent.
- Várj csak - gondolta a király -, nem hordod te tovább azt a rusnya kígyóbőrt!
Volt a palotában egy vén boszorkány, azt magához hívatta, s megparancsolta neki, hogy előre menjen be az ifjú pár szobájába, s ha leveti a sárga kicsi kígyó a bőrét, égesse el. Úgy is lett. Amikor az ifjú pár lefeküdt, a vén boszorkány kibújt az ágy alól, megkereste a kígyóbőrt,s egy teli parázs serpenyőben porrá égette.
Felébred reggel a sárga kicsi kígyó, fel akarja venni a bőrét, s hát nincs! Aj, megszomorodik szegény feje! Azt mondja a feleségének:
No, feleség, mégsem tartottad meg a szavadat, a bőrömet elvitte valaki! Nekem most már el kell innen pusztulnom, haza, az apám várába! Még éppen hét napom van, de ha azt akarod, hogy a feleségem maradj, utánam kell jönnöd!
Ezzel egy aranyabroncsot vett elő s azt mondta:
- Ezt az aranyabroncsot a két karodra teszem, hogy senkit meg ne ölelhess, míg ismét egymásé nem lehetünk! Én megyek a fekete várba, te gyere utánam, egy ingben, mezítláb, állj meg a várkapu előtt, s hét nap, hét éjjel szüntelen azt kell kiáltanod: - Gyere ki, te elátkozott királyfi, itt a feleséged, vedd le a karjáról az aranyabroncsot!
Azzal elbúcsúzik, s a sárga kicsi kígyó ember képében elindul a fekete várba. Estére kelve a felesége is utána, s meg sem állt, amíg a fekete várhoz nem ért. Ott aztán csak kiabált: - Gyere ki, te elátkozott királyfi, itt a feleséged, vedd le a karjáról az aranyabroncsot!
Hét éjjel és hét nap mind ezt kiabálta, akkor megnyílt a fekete vár kapuja, kijött a dali királyfi, odafutott a szíve szerelméhez, megölelte, megcsókolta; s az aranyabroncs magától lehullt. Azzal szépen fölerekedtek, dióhéjba telepedtek, a Küküllőn leereszkedtek. Holnap legyenek a ti vendégeitek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése