2011. január 22., szombat

Énekelj minden nap!




Petőfi Sándor: Csokonai

Egy kálomista pap s Csokonai
Egymásnak voltak jóbarátai.
Kilódul egyszer Debrecenből
S a jóbarát előtt megáll,
S: ihatnám, pajtás! így kiált föl
Csokonai Vitéz Mihály.

"No, ha ihatnál, hát majd ihatol,
Akad még bor számodra valahol,
Ha máshol nem, tehát pincémben;
Ottan nem egy hordó bor áll."
Szólott a pap, s leballag véle
Csokonai Vitéz Mihály.

"Ihol ni, uccu!" fölkiált a pap,
Amint egy hordóból dugaszt kikap;
"Szaladj csapért! ott fönn felejtém;
Szaladj öcsém, de meg ne állj!"
És fölrohan lóhalálában
Csokonai Vitéz Mihály.

A likra tette tenyerét a pap;
Csak vár, csak vár, hogy jön talán a csap.
S a csap nem jött, és a pap morgott:
"De mi az ördögöt csinál,
Hol a pokolba' marad az a
Csokonai Vitéz Mihály?"

Tovább nem győzte várni a csapot,
Ott hagyta a hordót (a bor kifolyt),
Fölmén a pincéből a házba,
De ott fönn senkit nem talál.
Csak késő este érkezett meg
Csokonai Vitéz Mihály.

Hát a dologban ez volt az egész:
Kereste ott fönn a csapot Vitéz,
Zeget-zugot kikutat érte,
De csak nem jön rá, hogy hol áll?
És így csapért szomszédba mégyen
Csokonai Vitéz Mihály.

A szomszédban valami lakzi volt,
Elébe hoztak ételt és italt;
És ím az étel és bor mellett
És a zenének hanginál
Csapot, papot, mindent felejtett
Csokonai Vitéz Mihály.

Pest, 1844. november

Időjárással kapcsolatos megfigyelések

"Ha megcsordul Vince, tele lesz a pince."
Ha olvad a hó e napon, jó szőlőtermés várható.

"Ha fénylik Vince, tele lesz a pince."
Ha vince napján süt a nap, jó bortermés várható.

Följegyezheted, milyen ma az időjárás, s nyáron figyeld meg, érdeklőd, milyen idén a szőlőtermés. Igaznak bizonyul-e a megfigyelés?

Január 22. - Vince

Szent Vince is vértanú volt, a IV. században élt. Magyar népünk szokásában a szőlő és a bor ünnepe ez a nap, de ez nincs kapcsolatban a szent életével.

A falu népe ezen a napon borospincéről borospincére járva áldomásozott. Voltak, akik szőlővesszőt vágtak, s meleg szobában rügyeztették ki. Ha szépen kihajtott, abból jó bortermést jósoltak.


Vince neve latin nyelven "győzedelmest" jelent. Legyőzi a tél sötét erőit, s a tavaszt hozza el.

E napon tartják nászukat a madarak. Hajnalban, amikor hasad az ég, elkezdenek csiripelni, s pirkadatkor énekbe kezdenek. Ezért nem volt szabad az erdőbe kimenni e napon, hogy senki meg ne zavarja a madarak nászát.

2011. január 19., szerda

Énekelj minden nap!

 
 
Házasodik a motolla

Hogyan készül a vászon?

A régi faluban az asszonyok, lányok maguk készítették a ruhaneműhöz való vásznat. Az anyagot előkészítették, fonták, majd megszőtték.
Miből szőtték a vásznat? A len és a kender olyan rostos szálú növények, amelyek alkalmasak arra, hogy erős szálú tartós vászon készüljön belőlük.

A kendermagot tavasszal elvetették, s ha a Jóisten esőt adott, a növényke kikelt, s szépen fejlődött.
gondozták, s nyár végén learatták.

Bekötötték, csomóba állították. Három napig állt, negyedik nap kiterítették, megszárították.
Akkor a férfiak szekérre rakták, hazavitték. Csűrbe tették, majd kicsépelték a magját.

kenderáztatás

A kender további földolgozása az asszonyok dolga volt. Ők ezután fölkötözték, s télre az eresz alá rakták.
Tavasszal, Szent György nap után a tóhoz vitték áztatni. Ahol nem volt tó, ott kerestek egy vizes területet a réten, oda beáztatták a kendert, s kövekkel lenyomták. Két hétig ázott, akkor kivették, szétterítették s megszárították. Hazavitték, s megtilolták: a szálakat húzogatva megpuhították.
Utána a héhellyel ecselték a kendert. (A héhely egy nagy kerek keféhez hasonlít, aminek szögek a szálai. Ezzel fésülték a kendert.)
Ezután a guzsalyra tették és megfonták: egyik kezükkel a guzsalyról húzták lefelé, nyújtották a kendert, másik kezükben orsót tartottak, s arra vagy a rokka (fonókerék) kerekére tekerték. Így fonal lett belőle.

A fonó közösségi hely volt a faluban, sok móka, dalolás és tréfa tette vidámmá a munkát.
Az orsóról fölmotollálták a fonalat a motollára.

a megfont fonal motringba rendezésére szolgáló eszköz
 Ezután  szapulták: egy napig főzték, forgatták éjjel, nappal, hogy tiszta legyeyn. Ekkor a kender szépen kifehéredett. Tiszta hideg vízzel kimosták a kőt nál, majd kicsavarták, kiteregették, megszárították.
Ezután tették a tekerőre, vetőkaróra, ahonnan gombolyagba gombolyították.
Majd a vászon szövése következett. Először felvetették a fonalat a szövőszékre (esztovátára), majd elkezdték a szövést. Szövésnél az asszony egyik kezében a vetélőt tartja, amire a fonal van tekerve, ezt vezeti át a vetülékszálak között. Minden sor után a már megszőtt vászonhoz szorítja a már megszőtt vászonhoz szorítja a most hozzá került sort, így lesz a vászon szép sűrű szövésű és tartós.


Egy-egy sor beszövése után mindig változtatja a nyüst állását. A nyüst a szövőszéknek z a része, amelyet egy-egy sor után le- illetve föl mozgatva a szálak minden sorban ellentétesen állnak, így áll egybe a vászon.

A megszőtt vászonból aztán ruhákat, törülközőket, ágyneműt varrtak a lányok, asszonyok kivarrva párnát, terítőt, abszort készítettek belőle.


(forrás: Czárán Eszter)

Romhányi József: A harkály szerencséje

Harkály kopácsolta a fa vastag kérgét,
úgy találom-formán. Sikert nem remélt még.
Bizony néha az is kevés,
ha egy tucat lyukat bevés,
mert mire az asztal terül,
a lakoma elmenekül.
De alig koppantott kettőt, avagy hármat,
a szerencse hozta már az aranytálat:
Egy tudatlan féreg ült a kéreg alatt,
s kikiáltott: "Szabad!"

Takáts Gyula: Márciusi erdőn



Dolgozik a fakopács.
Kopog a kis kalapács.
Szorgos legény, kicsi ács,
Csak úgy hullik le a háncs.

Rikkant olykor éleset,
mintha szólna szép eset,
s ahogy szeme ránk esett,
szinte imígy kérdezett:

Fiú, leány kettesbe,
Mit keres a tölgyesbe?
Te-te,hi-hi, tetete,
föl-le futva nevette.

Tütü, tütü, itt a rügy!
Hajló ágról száll, a fütty,
komolyodik már az ügy,
és a séta jó ürügy.

Kip-kop, kip-kop, kalapács,
ne haragudj kicsi ács.
Állj meg te kis kalapács,
nyakunkba hull mind a háncs!

Móra Ferenc: Harkály mester szerencséje

Télidőben későn ébred még az erdő is. Nincs, aki költögesse. Oda vannak a vidám szavú madarak: aki itthon maradt közülük, örül, ha mentül tovább nyújthatja az éjszakát. Legalább addig se gyötri a gond: hogy hol terítenek neki ma ebédre?

Mikor a tudós bagoly, aki éjszaka a csillagokat vizsgálgatta, hajnal szőkülésekor hazafelé suhog a ködben, még akkor minden alszik. A fák csendesen bólogatnak: álmukban bizonyosan virágukat ringatják a meleg napsugárban. Lassú horkolás hallatszik a fahegyről: ott a mókus álmodik puha vackán friss mogyoróról. A sűrűből is jön valami halk neszezés: az összebújt őzikék kergetőznek álmukban a csörgő patak partján. Bezzeg a mackó bácsi akkorákat szusszant az erdő mélyén, hogy elhajtana egy szélmalmot. Bizonyosan mézet talált álmában a Tányértalpú, s most a vadméhecskék elől menekszik esze nélkül.

Meleg napsugár, csörgő patak, mézelő méhecskék? Az ám, ólomszín felhők, csepegő köd, nyirkos hideg. A bölcs bagolynak minden tolla reszket, ahogy lebegtében elsóhajtja magát:

- Huhu, jobb nyáron! Huhu, de fázom!

- Kidobolták Szentesen: aki fázik, reszkessen - recseg bele valami jókedvű nevetés a hajnali csendbe.

A tudós bagoly ijedtében majd leejti a pápaszemét: ugyan kinek van ilyen hangos jókedve ebben a cudar időben?

Harkály mesternek biz ott, aki kint gubbaszkodott a háza küszöbén, nagy faodú szélén. Piros sapkája úgy villog a félhomályban, ahogy csavargatja a fejét jobbra-balra.

- Nini, Harkály mester - mondja neki a bagoly -, de korán kialudtad magad! Tán valami szépet álmodtál, hogy olyan nagy jókedved van?

- Huj -huj - ujjong a mester -, úgy érzem, hogy ma valami különös szerencsém lesz!

- Bizony rád is férne - szánakozik a bagoly -, mert olyan vagy már, mint a hét szűk esztendő.

Az erdők tollas ácsmesterét csakugyan nagyon megviselte a tél. Tisztes fekete gúnyája, szép zöld kötője csak úgy lityeg-fityeg rajta, hiába: tél az idő, nincs kereset, üres a konyha. Hetek óta nem evett húsocskát, csupa fenyőmagon tengődik a jámbor.

- De érzem, hogy ma valami különös szerencsém lesz - biztatja magát a mester, s nyakába veszi az erdőt: hátha kerülközik egy kis munka valahol.

Először a fenyőfákat kopogtatja sorra. Azokban lakik a fenyőpihe könnyű hernyója, nincs annál fölségesebb eledel a harkálygyomornak. Az ám, de a hernyónak is van magához való esze: olyan mélyen bevetette magát a fába, hogy odáig ugyan be nem ér az ácsbalta, ha tövig kopik is.

- Mindegy az, mégis csak valami szerencse ér ma engem - csóválja a mester a piros sapkáját, s nekifeszíti vésőjét a cserfakéregnek. Ott lakik az ormányos bogár, bizony azt is jó lenne kávézni.

- Ki-jő, ki-jő! - kiabálja Harkály mester diadalmasan. De bizony nem jőn ki az az ármányos ormányos.

Sebaj, hiszen még a bükkfák hátravannak. Pedig azoknak a repedéseiben tanyázik a százlábú bogár.

- Gyer-gyer, gyer-gyer! - kopácsol a mester. De nem hiába van száz lába a százlábú bogárnak, úgy elindul velük, hogy nyoma sem marad.

Pedig lefelé csúszkál már a napocska az égen, s ugyancsak vacsorázhatnékja van a mesternek. Ej, ej, hát csak nem mutatkozik az a különös szerencse? Nyilván azoknak az öreg nyárfáknak a kérge alatt bujkál. Nem baj, ha csupa hangyatojás lesz is, az is drága koszt ebben a szűk időben.

- Kipp-kopp, kipp-kopp - dolgozik a fejsze, hasad a forgács, de nincs alatta semmi. Alighanem olyan vidékre hurcolkodtak, ahol nincsen ács a faluban.

- Hű-hű, hű-hű - sóhajt szomorúan a mester -, miből éljen meg most már a szegény mesterember? Már látom, hogy el kell bujdosnom erről a tájról, ahol semmi becsülete az iparosnak.

Pedig dehogyis nincs, dehogy! Alig ért haza Harkály mester, mindjárt rákopogtatták az ablakot. Egy kövér csigabiga ágaskodott be rajta.

- Ugyan, mester, foltozd be a házamat, kilyukadt a teteje, mind bever rajta az eső.

- Kérem alássan, kérem alássan - szorgoskodott a mester, s úgy beácsolta a tetőt, hogy tán szebb volt, mint azelőtt. Hálálkodott is a csigabiga, ahogy csak a szarvaitól telt, hanem a mester nem érte ám be szép szóval:

- Hohó, barátom, hát a napszám hol van?

- Napszám - meresztgette a csiga a szarvait -, hát nem elég, hogy dolgot adtam, még meg is fizessek érte?

- De mindjárt, de tüstént! - rikoltozott a mester. - Háziúr létedre elvennéd az ingyenmunkát a szegény embertől?

- No, majd nyáron küldök egy kis tormalevelet, ha el nem felejtem - integetett nagy kegyesen a csiga, s azzal kotródott be a száraz levelek közé.

- Úgy? Majd nyáron? Ha el nem felejted? - ugrott utána a mester, s sutty! - úgy kirántotta a csigát a házából, mintha benne se lett volna. - Kirántott csigát is régen vacsoráltam - bóbiskolt álmosan, mikor a háziurat lenyelte - , de éreztem én ezt már reggel, hogy ma valami különös szerencse ér engem.

Kop! Kop! Kop!

A harkályok hatalmas karmú, erős lábú, fákon mászó madarak. Hosszú, hegyes csőrükkel kivájják a fák kérgét, hogy rovarokat találjanak és fészekodút építsenek.

Nagy fakopáncs
A leggyakoribb harkály az európai erdőkben. Nem elégszik meg a rovarokkal, leszedi az erdei- vagy lucfenyők tobozait, és belenyomja, belekalapálja őket a fakéreg repedésébe, hogy ki tudja szedni belőlük a magvakat.


Zöld küllő
Más harkályokkal ellentétben a zöld küllő főleg a nász idején kalapál. Ő inkább a földön keresi a táplálékát. Főként hangyákat eszik, melyeket 10 cm hosszú nyelvével kap el.
Télen a repedésekben megbújó rovarokra is vadászik.
Legfőbb ellensége, mint a legtöbb odúlakó madárnak, neki is a nyuszt.



Feketeharkály
Az európai harkályok közül a legnagyobb. Fekete színe különbözteti meg a többitől, a hímeknek még egy kis piros sapkájuk is van. Ő is nagyon kedveli a hangyákat és a bogarakat.



Fészekfoglalók
A harkályok mindig öreg, odvas fákat választanak tágas fészkük megépítéséhez.
Amint a fiókák kirepülnek, ők is elhagyják a lakhelyet.
Így sok más, "üreglakónak" is nevezett madár, például a csuszka szívesen kisajátítja a harkályok elhagyott fészkeit.

2011. január 18., kedd

Énekelj minden nap!





Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok,
A szegény legénynek utat mutassatok!
Mutassatok utat, a szegény legénynek,
Nem találja házát a szeretőjének.

Istenem, Istenem, édes jó Istenem,
Mikor lesz énnékem szép szabad életem?
Akkor lesz énnékem szép szabad életem,
Mikor a babámat kedvemre ölelem.

Udvarom, udvarom, szép kerek udvarom,
Nem söpör már téged az én gyönge karom.
Volt nékem is tavasz, akácvirágzás is...
Söpörtem eleget, söpörjön már más is!

Bort iszik a legény piros az orcája,
Azt hiszik a lányok, hogy pünkösdi rózsa.
Ne higgyétek lányok nem pünkösdi rózsa,
Hanem a szerelem lángja lobog rajta.

Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok,
A szegény legénynek utat mutassatok!
Mutassatok utat, a szegény legénynek,
Nem találja házát a szeretőjének.

A magyar népdal

"A magyar népdal az egész magyar lélek tükre, a magyar nyelvvel egyidős; a magyarság történelme során kialakult és az évszázados - évezredes - használatban csiszolódott népzenei hagyomány anyanyelvünkhöz hasonló érték. Benne mindannyian magunkra ismerhetünk, belőle mások is megismerhetnek bennünket". (Kodály Zoltán)

A regös
László Gyula, 50 rajz a honfoglalókról. Móra, Budapest, 1982, 105. old. (részlet).

A népdal a magyar népzene legősibb formája.
Milyen a magyar dal, a magyar zene?
A keleti népek - s így a mi népünk zenéjére is jellemző, hogy a dalnak nemcsak szövege, hanem dallama is költői alkotás.
A költő kifejezi érzelmeit, indulatait, versbe szedi, ami a lelkében van. A magyar dal is ilyen: egyenesen az ember lelkéből jön, énekbeszéd, a dal üteme a beszédhez igazodik, nem mindig lehet szabályos ütemekbe kényszeríteni, mert akkor elvész a szépsége.
Az ősi énekbeszéd szép példái a halott-sirató énekeink. A régi ember nem szégyellte kimutatni amikor szomorú volt, gyászolt valakit. Ezek a siratóénekek kifejezik a gyászolók érzéseit.
Legegyszerűbb ősi dalaink a gyermekdalok.
Bizonyára te is sokat ismert belőlük. A magyar ember még a betegségeket is zenével gyógyította, ahogy a lenti régi gyermekdal, a Gólya, gólya, gilice mondja.


Minden király udvarában voltak énekmondók, akik az ősök nagy tetteit mondták el énekkel, s az ifjúság ezeken nevelkedett, megismerte őseit, hagyományát, kiismerte magát a világban, s tudta, hogy a hazáért hozott áldozat nagyon fontos.

Már Atilla király idejéből is említik a leírások ezeket az énekmondókat, akik a nagy király éerényeit, győzelmeit maguk szerezte énekekben adták tudtára a világnak. Az énekesek mellett hangszeres zenészek, igricek is működtek a fejedelmek, királyok udvarában. Az énekmondókat és az igriceket nagyon megbecsülték, mert olyat tudtak, amit más ember nem tudott.

Tinódi Lantos Sebestyén

A török korban a híres énekmondó, Tinódi Lantos Sebestyén énekelte meg Eger várának ostromát, amikor Dobó István védte azt a töröktőlhősies küzdelemben.

Gyönyörű népdalaink kitalálója az egyszerű ember. Nevüket nem tudjuk, mert régen nem ez volt a fotnos. A dalok a faluközösség dalai lettek, szájról szájra jártak, anyák tanították meg lányainknak, apák fiaiknak, s így hagyományozódtak sok száz éven át napjainkig. (A dalokat senki nem írta le, a gyűjtés csak az utóbbi száz esztendőben lett szokás, amikor már tudni lehetett, hogy ez a gyönyörű örökségünk csak akkor marad meg, ha leírják őket.
Legnagyobb népdalgyüjtőink Kodály Zoltán, Bartók Béla és Lajtha László voltak.

Kodály Zoltán

Lajtha László

Bartók Béla

Legősibb dalaink "pentaton" dallamúak. Mit jelent ez? Hangsoruk öt hangból áll (a penta idegen szó, ötöt jelent), ha szolmizáljuk, a "lá, dó ré mi szó lá" hangok alkotják a "lá pentaon" sort.
Ezekből a hangokból gyönyörű dalok születtek, s az egyszerű dallamokkal az ember talán még jobban ki tudja fejezni azt, ami a lelkében van, mint a bonyolultabbakkal.

(forrás: Czárán Eszter)

Szent László király csodatételei

Bazilika.
Szent László király vizet fakaszt
Steffek Albin 1934.
A sziklából fakasztott víz

"Egyszer egy pusztaságban ment László király a vitézeivel. A nap forrón sütött a földre. A fák levelei elfonnyadtak, a fű kiégett, és nem volt víz sehol a nagy pusztaságon.


László király vitézei majd meghaltak a szomjúságtól. A nyelvük odaszáradt a szájuk padlásához. Megálltak, a szomorúan mondták:
- Vitéz László király, ha te nem segítesz rajtunk, mind szomjan veszünk!... Irgalmas, jó király, ne engedd, hogy elpusztuljunk!
Ekkor László király az ég felé emelte szemeit, imára kulcsolta össze a kezét, s halkan imádkozott.
A vitézek is letérdepeltek, õk is imádkoztak. László király pedig odament a sziklához, s megérintette a kardjával.
Ebben a pillanatban a szikla oldalából kristálytiszta forrás buggyant ki. Ezerféle színben csillogott-villogott. Mintha csalogatta volna a szomjas vitézeket:
-Jertek, igyatok, szegény magyar vitézek!
Vége volt a szomjúság égető kínjainak. A vitézek sisakjaikba fogták fel az üdítő vizet, és nagy mohósággal ittak belőle.
Az Isten újra megmutatta, hogy milyen kedves néki László király."

a tordai hasadék

A tordai hasadék

– Erdélyi népmonda nyomán –

Nagy harcot vívott László király Erdélyben a kunok ellen, s egyszer Torda mellett nagy vereség érte. Futott a magyar sereg, futott maga a király is. Ott vágtattak a Torda feletti hegyélen, elöl a magyarok, nyomukban mindenütt a vérszomjas kunok.
Hátrapillant Szent László, s hát látja, hogy a kunok annyira a nyomába értek, hogy fejszéjükkel csaknem levághatják. Ekkor a király felsóhajt, és imával fordul az egek Urához:
– Szabadíts meg, Uram, éretted harcoltam!
És íme, Isten meghallgatta imáját, csodát tett! Ahogy hajdan Mózesnak a Veres-tengert kettéválasztotta, úgy repesztette ketté a hegyet Szent Lászlónak.
Rettenve rántották vissza lovukat a kunok, mert egy szempillantás alatt a király és köztük toronymagasságú üreg tátongott.
A király lova patkójának helyét még évszázadok múltán is jól látták, és az arra járóknak mindig mutogatták.

Szent László király

Árpád-házi László, magyarok királya nem csak testi erejével, szálfa termetével tűnt ki kortársai közül, de tudásával, művészi érzékével és lelki jóságával is. Isten kegyeltje volt.

 
Nevéhez csodák főződnek és a mondák végtelen sora. Az ő kívánságára avatták szentté István királyt, Imre herceget és Gellért püspököt. Halála után szentté avatták őt magát is.

1192. június 27-én, déltájban a váradi székesegyház fölött fényes csillag gyúlt ki, s ott lebegett a magasban két órán át. László napját a szokástól eltérően azóta sem halála, „égi születésnapja” évfordulóján üljük, hanem június 27-én, a csillagjelenés napján.

Pósa Lajos: Dal a hazáról

Azt dalolja a kis madár
A virágos ágon:
Legszebb ország Magyarország
Ezen a világon.

Azt zúgja a Tisza, Duna
Hömpölygő hulláma:
Magyarország a világnak
Ékes koronája.

Azt ragyogja a csillag is
A csillagos égen:
Magyarország Tündérország
A földkerekségen.

Azt dobogja a szivemnek
Forró dobogása:
Áldott legyen a magyarok
Gyönyörű hazája!

A magyarok országa a Kárpát-medence

Mai ismereteink szerint a magyarok ősei Közép-Ázsia térségéből, az Urál-hegység délkeleti vidékéről származnak, nem pedig Szibéria hideg, tundrás tájairól, ahol a rénszarvas-tenyésztő vogulok és az osztyákok leszármazottai ma is laknak.


Ezek a népek ugyan átvették a magyarok nyelvének bizonyos elemeit, de sem embertanilag, sem
genetikailag, sem hitvilágukat illetően semmi közünk sincs hozzájuk.
Az újabb kutatások alapján lehetséges, hogy a Kárpát-medencében is évtízezredek óta laktak magyar nyelvű népcsoportok, s talán ez volt az oka annak, hogy őseink végül ezt a térséget választották végső és végleges hazájuknak, ahol mindmáig élünk.

Boldogkővár


Krasznahorka

Lőcse

A Kárpát-medence 1920 óta már nemcsak a magyaroké, de attól, hogy a világot uraló nagyhatalmak feldarabolták ezeréves hazánkat, nem változott meg az az alaphelyzet, hogy ez a föld ősi jogon a magyaroké, amelyről lélekben soha nem mondhatunk le! Úgy kell megtanulnunk, úgy kell a szívünkben megőriznünk, hogy a mai Szlovákiának nevezett ország minden négyzetmétere ezer éven át magyar föld volt. Kassa, Bártfa, Eperjes, Lőcse, Szepesvár, Szepescsütörtök, Krasznahorka, Besztercebánya, Rimaszombat, Léva, Ipolyság, Érsekújvár, Dunaszerdahely, Pozsony mind-mind a magyar történelem színhelyei voltak, éppen úgy, minként a Romániának ajándékozott Szatmárnémeti, Kolozsvár, Nagyvárad, Marosvásárhely, Gyergyó, Gyimes, Csík, Székelyudvarhely, Kézdivásárhely, Déva, Arad, Temesvár.

Kolozsvár főtere a Mátyás király szoborral


Déva vára
Hasonlóképpen  a Szerbiához csatolt Délvidéken Újvidék, Szabadka, Zenta, Magyarkanizsa, Ada, Horgos vagy a korábbi Szovjetúnióból kiszakadt Ukrajnához kényszerített kárpátaljai Beregszász, Ungvár, Munkács, Verecke és az Ausztria által elzsákmányolt nyugati Várvidéken Borostyánkő, Fraknó, Lánzsér, Léka, Rohonc, Kismarton, Felsőpulya.



Újvidék 1903-ból


az Esterházy-kastély Kismartonban
De ősi magyar település volt a horvátországi és szlovéniai Muraszombat, Valkóvár és Lendva is.

(forrás: 5. osztályos alternatív történelem tankönyv)

2011. január 16., vasárnap

Kányádi Sándor: Négy évszak


Ősz

vásott holdsarló
keleten rizset nálunk
búzát arattál

sír a hegedűd
mint a nyers fa a tűzön
eláztál tücsök

ködben a torony
megnyirkul a harangszó
mire ideér  

Tél

fehér a világ
mint a lelkiismeret
rossz a hasonlat

halott kovácsok
 üllőitek hallom az
 öles hó alól

ezt a telet csak
ezt éljük túl – tavaly is
ezt hajtogattuk


Tavasz

füttyent a rigó
virágba borul egyből
minden sombokor

virágba borul
a sombokor fütyülni
kezd minden rigó

hallgatózik a
csönd is – zsolozsmáznak a
májusi méhek


Nyár

mondd meg kakukk de
mégse – már kezdenének
elfelejteni

takard takard el
 súgta a lány takard el
a teleholdat

árnyas diófa
mit meg nem adnék fele
királyságodért

Minden nap énekelj!



Tavaszi szél vizet áraszt, virágom, virágom,
Minden madár társat választ, virágom, virágom.

Hát én immár kit válasszak, virágom, virágom?
Szívet szívért kinek adjak, virágom, virágom.

Zöld pántlika, könnyű gúnya, virágom, virágom,
Mert azt a szél könnyen fújja, virágom, virágom.

De a fátyol nehéz ruha, virágom, virágom,
Mert azt a bú hajtogatja, virágom, virágom.

Az ifjúság sólyommadár, virágom, virágom,
Addig víg míg szabadon jár, virágom, virágom.

Jaj énnékem szegénynek már, virágom, virágom,
Szívem víg örömet nem vár, virágom, virágom.

Ha én aztat tudtam vóna, virágom, virágom,
Hogy tavasszal nyílik rózsa, virágom, virágom.

Sohase búsultam vóna, virágom, virágom,
Most szívemen bú nem volna, virágom, virágom.

De én eztet nem tudhattam, virágom, virágom,
Úgy búsultam majd meghaltam, virágom, virágom.

Búval élem világomat, virágom, virágom,
Az egész ifjúságomat, virágom, virágom.

Tavaszvárás



Weöres Sándor: Olvadás
Csipp,
csepp,
egy csepp,
öt csepp
meg tíz:
olvad a jégcsap
csepereg a víz.


Orbán Ottó: Napkérlelő

Süss ide, süss ide,
édes nap,
addig jó, míg
fényes vagy!

Múlik a vígalom,
oda az ünnep,
lombok, sugarak
semmibe tűnnek.

Ücsörgünk a házba,
erdő-mező gyászban,
jéghideg lázban:
havazik, havazik.

Szívünket is
beborítja
tavaszig!