2011. április 17., vasárnap

Nyúlpapa ötlete

Egy kis falu szélén, szép liget zöldellt, melynek közepén tisztás volt, ahol egy szép házikóban éltek nyusziék: Nyúlpapa, Nyúlmama, fiuk Guszti és lányuk Réka. Szép napsütéses őszi nap volt ezen a reggelen, mikor nyúlpapa felkeltette a gyerekeket. Indultak a veteményes kertbe, hogy betakarítsák a termést, mire leesik az első hó a sok finom répa és káposzta már az éléskamrában legyen. De hatalmas csalódásban volt részük. Mikor kiértek a veteményesbe, látják ám hogy a szép nagy káposztákat ellepték a hernyók és szinte egyetlen egészséges sincs köztük. De a répákkal sem jártak jobban, mert azokat meg a férgek és a csigák rágták össze. Nyúlmama sírva fakadt, nyúlpapa pedig éktelen haragra lobbant, és megfogadta, hogy a következő esztendőben ezt nem hagyja annyiban. Keservesen nekiálltak, hogy megmentsék, amit a férgek és a hernyók meghagytak. Mihelyt végeztek hazamentek és Nyúlpapa kiadta mindenkinek a feladatát: Nyúlmamának a megmentett zöldségeket kellett elraktározni, Gusztinak és Rékának a szántóföldre kellett menni hogy kukorica , napraforgó és más magvakat szedjenek, mert a kevés megmentett zöldséggel nem húzzák ki a telet, ezért pótolni kell az éléskamra tartalmát. Nyúlpapa pedig elvonult a műhelyébe dolgozni, ahonnan hamarosan kopácsolás és fűrészelés hangja hallatszott.

Ahogy teltek el a napok, Nyúlmama és a gyerekek sokat találgattak, hogy vajon mit készíthet az édesapjuk, de nem tudtak rájönni. Egy hideg reggelen mikor a gyerekek felébredtek és kinéztek az ablakon észrevették, hogy szép nagy pelyhekben szállingózik a hó, megérkezett a tél. Reggeli után Nyúlpapa azt mondta a családnak:

- Most gyertek és megmutatom mit készítettem, úgyis kell a segítségetek hogy felállítsam az egészet.
Amikor feltárult a műhelyajtó a gyermekek csodálkozó szeme előtt három kis házikó állt a munkaasztalon. Réka örömmel kiáltott fel:
- Jajj, de szép babaházak és mindjárt három.
Nyúlpapa hangosan felnevetett és így szólt:
- Dehogy is babaházak, ezek madáretetők!
Guszti és Réka érdeklődve néztek apjukra:
- Hát az minek?
- Majd megtudjátok, ha eljön az ideje! – válaszolt Nyúlpapa. Kimentek a veteményeskertbe, és felállították az etetőket, majd feltöltötték magvakkal. Nyúlpapa így szólt a gyerekekhez:
- Ezután egész télen az lesz a dolgotok, hogy az etetőkben mindig legyen kukorica, napraforgó és búza.

Lassan telt a tél, az élelem is szűkös volt, mivel a tönkrement zöldségeket nem tudták megfelelően pótolni, de arra nagyon figyeltek, hogy a madáretetőkben mindig legyen bőségesen táplálék. Nyúlmama sokat morgolódott emiatt, de Nyúlpapa megmondta, ebből nem enged. Mikor nagy sokára eljött a tavasz mindenki fellélegzett. Nyúlék serényen munkához láttak a kertben. Nyúlpapa ásott, Nyúlmama elvetette a magokat, Guszti és Réka összeszedték a gallyakat és a gazt. Gyorsan teltek a napok serény munkával, aminek meglett az eredménye, a kertben szépen fejlődtek a növények. Nyúlmama pedig egyre csak aggodalmaskodott, hogy újból ellepik a kertet a férgek és a hernyók, de Nyúlpapa jókedvűen nyugtatgatta:

- Ezt a kertet bizony többet nem bántja semmilyen féreg! - és maga köré hívta a családját:

- Most pedig legyetek csendben és figyeljetek -, mondta. Nyúlmama és a gyerekek egyszerre csak azt látták, hogy a kert felett madarak repkednek és minden bogarat összefogdostak, ami csak árthat a veteményesnek. Csodálkozva fordultak Nyúlpapához:
- Ezt miért csinálják?
- Tudjátok egész télen, mikor nem találtak a hó alatt élelmet, mi becsülettel etettük őket, most pedig segítenek nekünk!
Mert bár nem ismerik a mondást azért „jó tett helyébe jót várj” mondta Nyúlpapa, és elindultak hazafelé. Azon az őszön hatalmas és makk egészséges zöldségeket takarítottak be, de a madarak etetéséről ezután sem feledkeztek el soha.

Zelk Zoltán: Mese a legokosabb nyúlról

Egyszer volt, hol nem volt,

túl a hegyen, túl a réten,
egy kis erdő közepében,
az erdőben egy tisztáson,
fűszálakból vetett ágyon,
ott, ahol sosem járt ember,
s egy farkas a polgármester,
ahol ezer róka túr,
ott lakott egy kicsi nyúl.

A kis nyúlnak háza nem volt,
szeme kettő, orra egy volt,
hosszú füle, kurta farka,
semmi furcsa nem volt rajta.

Egyszer volt, hol nem volt,
egyszerű kis nyuszi volt.
Szarvas és jóbarátja,
minden madár jó pajtása,
így éldegélt békességben,
a kis erdő közepében.

Így éldegélt, amíg egyszer
meg nem halt a polgármester,
a bölcs farkas, s eltemették,
megsiratták, mert szerették.

Az állatok összegyűltek,

egy tisztásra települtek,
éjjel-nappal tanakodtak,
polgármester választottak.

Róka mondta: Róka legyen!
Szarvas mondta: Szarvas legyen!
Őz kiáltott: Őzön a sor!

Teli faág, teli bokor,
madár ült minden ághegyen,
s kiáltozták: Madár legyen!

Addig-addig tanakodtak,
a végén majd hajba kaptak,
míg egy nyúl szólt: Most az egyszer
nyúl legyen a polgármester!
Erre elkezdtek kacagni.
Nem tud az mást, csak szaladni,
az árnyék is megkergeti,
úgy megijed, hideg leli,
ha ág zörren, rögtön szalad,
vagy meglapul a fű alatt.

Most legyen okos az ember,
ki lesz itt a polgármester?
Szól a bagoly az ághegyen:
Az a fontos, hogy okos legyen!
Akár bátor, akár gyáva,
ész legyen a kobakjában.

Mind így szóltak: Okos beszéd!
Próbáljuk ki, ki-ki eszét...
Igen ám, de hogy próbáljuk?
Máris szólt a bagoly rájuk:
Aki becsapja a rókát,
az kiállotta a próbát!

Rajta szarvas! Rajta, őzek!
Lássuk, ki lesz a legbölcsebb!
Ki tud győzni az észtornán?
Ki tud kifogni a rókán?


Előbb az őz került sorra.

Ide figyelj, ravasz róka!
Felhők közt lakik az égen,
sohasem járt erdőn, réten,
mégis ő növeszt fűszálat,
zöldbe borít bokrot, ágat...

Nevet csak ezen a róka.
Ez aztán a nehéz próba!
Joban tudom, mint te magad,
mi volna más, ha nem a nap!

Most a szarvas került sorra.
Én aztán megfoglak, róka!
Nincsen lába, mégis szalad,
de mégis egy helyben marad...

Megint csak így szólt a róka:
Ez aztán a nehéáz próba!
Jobban tudom, mint te magad,
mi volna más: folyó, patak!

Most a kis nyúl került sorra.
Erre felelj, ha tudsz, róka:
ha megfelelsz, most az egyszer
te leszel a polgármester!
Nincsen szárnya, mégis repül,
fákon, bokrokon hegedül,
ha nem repül, nincsen sehol,
de mégiscsak van valahol,
nincsen szárnya, nincsen lába,
mégis a világot járja...

Töri is fejét a róka,
ennek a fele se móka,
hiába, no, nincs felelet,
mondd meg, nyuszi, hogy mi lehet!

Szól a nyuszi: Figyelj, róka!
Hogy mi lehet? Mi más volna?
Ismeri a nyár s a tél,
mi lehetne más: a szél!


Kis nyúl főzte le a rókát,
ő állotta ki a próbát,
az erdőben akkor egyszer,
nyuszi lett a polgármester.

Egyszer volt, hol nem volt,
egyszerű kis nyuszi volt.
hosszú füle, kurta farka,
semmi furcsa nem volt rajta.

Alekszej Tolsztoj: A kérkedő nyúl


Élt az erdőben egy nyúl. Jól él nyáron, semmi gondja, hej, de télen sanyarú a sorsa - szérűre kell mennie, onnan zabot csennie.
Elmegy egyszer egy paraszthoz, parasztember szérűjére - ott van már egy falka nyúl. A mi nyulunk így beszél:
- Nem bajuszkám van: araszos bajszom, nem lábacskám, roppant mancsom, nem fogam van, agyaram van. Nem félek én senkitől.
Elfecsegték a nyulak a holló nénének, mivel kérkedett a társuk. Az pedig a nagy kérkedő keresésére indult. Rá is talált egy fa tövében. Megijedt a nagy legény.
- Holló néne, ó, jaj nekem, soha többé nem kérkedem!
- Halljam, hogy kérkedtél!
- Nem bajuszkám van: araszos bajszom, nem lábacskám, roppant mancsom, nem fogam van, agyaram van!
Megcibálta szelíden a holló.
- Ne dicsekedj máskor!
Egyszer a holló kerítésére telepedett, a kuvaszok megtámadták: húzták, tépték, rázták, cibálták. Meglátta ezt a mi nyulunk: "Segítek én rajta!- gondolta magában.
Felszökkent a dombra és ott békésen megállott. A kuvaszok észrevették, odahagyták a holló nénét, s a nyúl után eredtek. Elröppent a holló, fel a kerítésre. A nyúl meg elszaladt a kuvaszok elől. Találkozott nemsokára ezzel a nyúllal a holló néne, s lekiáltott néki:
- Nem kérkedő vagy te: igazi vitéz vagy te!

Énekelj minden nap!


Rózsa, rózsa, labdarózsa levele,
Csak egy legényt neveltek a kedvemre.
Azt is azért nevelték a kedvemre,
Kék a szeme, szemöldöke fekete.

Alig várom, hogy a nap lenyugodjon,
Hogy az égen páros csillag kigyúljon.
Ragyogj, csillag páros csillag sokáig,
Kísérj el a szeretőm kapujáig.

Csillag, csillag páros csillag az égen,
Láttad-e az én rózsámat a réten?
Láttam, bizony zöld rozmaring erdőben,
Sárga tearózsa nyílt a kezében.

Tojás - kifestő



Csináld magad!

Segíts Te, nyúl apónak és anyónak, hogy ez a tojás se maradjon "ruha" nélkül!
Színezd ezt a tojást olyan színesre, amilyenre csak kedved tartja.


Néhány szép húsvéti hímes tojás:

Végh György: Kleofás, a didergő kis tojás

Volt egyszer egy kis tojás,
Úgy hívták, hogy Kleofás.
Bimm-bamm, dáridom.

Megvette egy nyuszika,

Nyuszi lány volt: Zsuzsika
Bimm-bamm, dáridom.

Megkérdezte Zsuzsika:
"Kell-e neked szép ruha?"
Bimm-bamm, dáridom.

"Persze - mondta a tojás -,
Fázik ám a Kleofás!"
Bimm-bamm, dáridom.

Befestette Zsuzsika,
A húsvéti nyuszika:
Bimm-bamm, dáridom.

Nem fázik már a tojás:
A zöld bundás Kleofás!
Bimm-bamm, dáridom.

Ősi mesterségek: nemezkészítés

Őseink Ázsiában s egy kis ideig Kárpát-hazánkban is nemezsátrakban laktak. Ez csodálatos, kör alakú építmény. A sátor faváza nemeztakaróval volt fedve. Néhány ázsiai nép ma is ilyen sátrakban lakik.


Mi is a nemez?

Biztos, hallottál már a filc anyagról. A nemez ugyanaz, a filc német szó. Mi magyarok a nemez szót használjuk.
Annyiben különbözik a kettő, hogy a filc gyárban készül, a nemez pedig kézimunka: birka szőréből (gyapjúból) készített erős, puha, meleg anyag. A birka szőrszálai forró víz és gyúrás hatására annyira egybekapaszkodnak, hogy lehetetlen lenne széttépni, s így igen erős anyag lesz belőle.


A nemezkészítés több ezer éves hagyományunk. Az ember talán akkor figyelt föl a nemezelődésre először, amikor háziállatai szőre összegubancolódott.
Ősi juhfajtánknak, a rackajuhnak hosszú szőre alkalmas volt nemeztakaró készítésére.


Nemezből készítették a lovak hátára a nyerek alá az izzasztót is. A gyapjú beszívja a nedvességet, s így az állat háta egészséges marad, mert a gyapjú szellőzik.

Nemezből készült gyönyörű köpönyeg