2013. november 1., péntek

November - Szent András hava


November 2. Az egész földkerekségen a halottakról emlékeznek meg ezen a napon. A germán mitológia Votán-ünnepe is az elmúlást, a megsemmisülést példázza.

November 3. A vadászok napja, Hubertus ünnepe.

November 11. Márton. A rómaiaknál Aesculap napja volt, kakast áldoztak "neki". Kakasból lett a Márton-napi lúd. A libapecsenye neve "likprádli" volt, más néven "gyertyapecsenye".

November 25. A Katalin-ágat vízbe állítják, hogy újévre kizöldüljön.

November 30. András napja. Régen ez volt az első disznóöléses nap.

"Kövér ludakat jó pénzért eladok,
Vágom a fát, majdan tűzhöz futok,
Fürödöm, de asszonyommal nem hálok,
Tisztulok, mert jó; és eret vágatok."
(Heltai G., 1575.)

2013. október 27., vasárnap

Gárdonyi Géza: Cicafuttatás


Mióta áll a világ, a cica meg a kutya nem szeretik egymást.
A kutya azt mondja: - Én őrzöm a házat.
A cica azt mondja:
- Fontosabb az én hivatalom. Próbálja meg a kutya, fogjon egeret, hadd lássam, van-e olyan tudománya, mint nekem.
 - Hamis a zúzád - mondja a kutya -, fogsz ám egeret, de magadnak, mert szereted az egérpecsenyét.
- Te pedig, kutyus, nem a házat őrzöd ám - feleli a cica -, hanem őrzöd a konyhaajtót. Mindig azt lesed, mikor vetnek ki csontot. Azért ugatsz, hogy a csonttól mindig elkergess.
- Én hű vagyok - mondja a kutya.
- Én szép vagyok - feleli a cica.
- Én okos vagyok - büszkélkedik a kutya.
- És én meg ügyes - kevélykedik a macska. Én nem harapom meg a gazdámat.
- Nem. Te csak megkarmolod.
- Persze, hogy megkarmolom, ha a farkamat húzza, de aztán kedveskedek neki: hozzádörgölöm a bajuszomat.
- Engem jobban szeretnek - mondja a kutya.
- Már miért szeretnének jobban? - feleli a cica. - Hát nem engem vesznek ölbe? És nem engem simogat-e mindenki?
- Ha én olyan piciny volnék, mint te, engem is ölbe vennének. Még inkább, mint téged - mondja a kutya. - Van egy piciny fajtájú rokonom, Pincsinek hívják, az jóformán gyalog is alig jár: mindig ölben viszik.
- No azt szeretném látni - mondja a cica -, hiszen ti még a muzsikához sem értetek.
 - Hát te talán értesz?
- Értek hát. Tudok dorombolni. Eldorombolok én mindenféle nótát.
- Macskanótát.
 - Nem is kutyanótát, mert azt még nem találták ki eddig.
- Nem félsz, hogy elhúzom a nótádat?
- Már hogy félnék? Egy ilyen kuvasz kutyától.
- Mit mondtál? Én kuvasz vagyok? No ezért meglakolsz.
A következő pillanatban már neki is ugrott a kutya a macskának. De a cica abban a pillanatban eliramlott. Fölszaladt az udvar kerítésére, onnan a fára. A nagy mérges ugatásra a szomszédból is átfutott két kutya, s azok is segítettek Bodrinak az ugatásban. Kergették a cicát, de biz a cica a faágról csak gúnyosan mosolygott rájuk lefelé.
- Uuu, uuu, uuu!
- Au, au, au! - Vau, vau, vau!
Dühösködött a három kutya a fa lombozata felé. Minél bosszúsabban ugattak, a cica annál jobban nevetett rájuk.
- Csak mérgelődjetek a kedvetekre! - nyávogta feléjük. - És gyertek föl utánam , ha tudtok. Hopp! ugrik is egy nagyot
Bodri, de bizony nem jut el az ugrásával még a fa derekáig se. Hopp! próbálkozik a másik is, a Sajó. De Sajó még addig se viszi. Hopp! a Zordon is ugrik egyet, de megcsúszik a fa tövénél, s olyat bukfencezik, csak úgy nyekken belé.
Milyen jó is, hogy a kutyák nem bírnak fára mászni. Bezzeg szorulna akkor a cica. De milyen furcsa is volna, ha tudnának. Gondoljátok csak el: a kutyák a fákon ugrálnának és onnan ugrálnának az emberek nyaka közé. No, nem kérek belőle, hogy egy nagy lompos juhászkutya ugorjon az én nyakamba, ha mindjárt szeretetből is vagy jó barátságból. Elég, ha a cica megcselekszi. Utána az is mindig odadörgölődik a bundájával az arcunkhoz, s ezzel kéri, hogy ne haragudjunk érte.

Saint-Saens: Az állatok farsangja (részlet)

Énekelj minden nap!

Két tyúkom tavalyi

Két tyúkom tavalyi, három harmad évi,
Hajtsd haza, Juliskám, zabot adok néki.
Pite sárga, pite búbos, pite mind a három,
Az uram is itthon vagyon, nincsen semmi károm.

Két tyúkom tavalyi, három harmad évi,
Hajtsd haza, Juliskám, zabot adok néki.
Ha tudtátok, hogy az enyém, mér' adtatok enni?
Azért adtunk komámasszony, nem hagytuk elveszni!


Csináld magad!



Mondások, szólások a baromfiudvarból



Kakas

1. Kakas alatt tojást keres:
a) esztelenséget, hiábavalóságot művel;
b) annyira kapzsi, hogy mindenből hasznot húzna.

2. Olyan, mint a kakas.
Mérges természetű, hirtelen haragú.
3. Hogy a kakas csípje meg!
Bosszankodást, mérgelődést kifejező szólás.

4. Két kis kakas összeveszett.
Akkor mondják, ha két kisfiú verekedik.

5. Minden kakas úr a maga szemétdombján.
A maga birtokán, házában, vagy a maga hatáskörében joga van úgy tenni, ahogy neki tetszik.



Tyúk

1. A tyúkokkal kell és fekszik.
Nagyon korán kell (virradatkor),és nagyon korán fekszik (sötétedéskor).

2. Annyit ért hozzá, mint tyúk az ábécéhez.
Egyáltalán nem ért valamihez, fogalma sincs róla.


3. Vak tyúk is talál szemet.
Néha az ügyetlen, hozzá nem értő embernek is sikerül valami.


4. Amelyik tyúk sokat kárál, az keveset tojik.
Aki sokat hangoskodik, kiabál, az keveset dolgozik.


5. Válogat, mint tyúk a kendermagban.
Élvezettel válogat nem túl értékes dolgok között.





Tojás
 
1. Alig bújt ki a tojásból.
Még nagyon fiatal; nincsen tapasztalata valamihez.

2. Mintha tojásokon járna.
Nagyon óvatosan, vigyázva jár, lépked.

3. Úgy bánik vele, mit a hímes tojással.
Nagyon gyengéden, tapintatosan bánik valakivel; nagyon óvatosan bánik valamivel.

4. A tojás tanítja a tyúkot.
A tapasztalatlan, kezdő személy/gyermek tanítja a tapasztalt személyt/a felnőttet.


5. Még a tojáshéj a fenekén van.
Nagyon fiatal, tapasztalatlan, éretlen gyermek; nem neki való még, amire vágyik.

6. Úgy hasonlít valakihez, mint egyik tojás a másikhoz.
Feltűnően hasonlít valakihez.


Pulyka

1. Mérges, mint a pulyka:
nagyon mérges.

2. Vörös, mint a pulyka:
kivörösödött a méregtől, a haragtól.



Benedek Elek: A szegény ember kakasa

Volt egyszer egy szegény ember. Ennek a szegény embernek semmije sem volt az „égvilá­gán", csak egy kicsi kakasa. Egyszer csak úgy megehül ez a szegény ember, hogy a szeme zöldet, veresét látott, s nagy kínjában szinte falra mászott. Ő bizony - gondolja magában - egyet se kínozza magát, hanem megöli a kakast, s mind egy falásig megeszi.
- No, te kakas - mondja neki -, hamar tégy vizet a tűzhöz, hogy főzzelek meg!
- Ne ölj meg, édes gazdám - rimánkodott a kicsi kakas -, keresek én neked a szemét közt egy krajcárt, azon veszek egy tojást, s úgy tartlak, mintha a királynál vacsoráltál volna.
Azt mondta erre a szegény ember:
- Hát jól van, én bizony nem is bánom, csak aztán tojás legyen, mert különben kést látsz!
Elszalad a kicsi kakas, de nem a szemétdombra, szalad az erdőbe. Ott találkozik egy nyúllal.
Kérdi a nyúl:
- Hová futsz, te kicsi kakas?
- Csak ide egy kúthoz, nyúl barátom. Azt hallottam, hogy aki abb' a kútban megferedik, aranyos lesz tőle.
- Vígy el engem is, te kicsi kakas!
- Jó szívvel - feleli a kakas -, csak gyűjts még társakat magad mellé!
Elfut a nyúl, s gyűjt is maga mellé vagy ötven nyulat. A kicsi kakas pedig elvezette őket egye­nest a király udvarába, s bejelentette a királynak: Otromfotrom őnagysága tiszteli őfelségit, s ötven nyulat küld neki ajándékba.
Mondja neki a király:
- Hé, kicsi kakas, hát a te gazdád olyan nagy úr volna?
- Meghiszem biz' én - feleli a kakas -, az én gazdám akkora nagy úr, hogy mind a két zsebében egy-egy aranyóra van!
A király megörvendett a szép ajándéknak, s a kakasnak egy aranyat adott. Aj, megfutamodott most a kicsi kakas, futott, mint a rút idő, hogy a lelkit is majd kiszuszogta. Mire hazaért, a gazdája már el volt nyúlva a földön a szörnyű nagy éhségtől. A kicsi kakas egyszeriben elemózsiát teremtett a szomszédságból, s jól megtraktálta a szegény embert.
No, telik-múlik az idő. Hát a szegény ember ismét csak szörnyen megehül, s ismét meg akarja ölni a kakast. De a kakas most is megígéri, hogy elemózsiát szerez, s a szegény ember békét hagy neki. Megint csak az erdőbe futott, s ezzel az alkalommal találkozik egy vaddisznóval. Kérdi ez is:
- Hová futsz, te kicsi kakas?
Mondja, hogy milyen csudakutat tud ő egy helyen.
- Hát vígy el engem is magaddal! - kéri a vaddisznó.
- El, ha magadhoz veszed ötven társadat.
Úgy lett, ahogy kívánta, s a vaddisznókat is elvezeti a király udvarába.
A király csak szörnyülködött, semmiképpen sem tudá elképzelni, hogy honnét szedi össze ez a szetemnyi teremtés azt a sok vaddisznót. Adott neki ismét egy aranyat, s a kicsi kakas másodszor is megmentette gazdáját az éhhaláltól. De csak harmadszor is elé kelle hogy szedje a fortélyát, mert a gazdája még egy hét sem telt belé, megint elnyúlt a nagy éhségtől. Harmadszor ötven őzet vitt a királynak.
- Ugyan bizony - mondja neki a király -, mért küld nekem annyi ajándékot az a te gazdád?
Azt feleli a kakas:
- A' bizony azért, felséges királyom, életem-halálom kezedbe ajánlom, hogy a leányodat akarja megkérni.
- Igazán, te kicsi kakas? Hiszen én jó szívvel is neki adnám, csak jöjjön utána.
Hazafut a kicsi kakas, elmondja gazdájának, hogy mi történt.
Haj de megijed a szegény ember!
- Ó, te átkozott kakas, hogy' tudál engem ilyen szörnyű bajba keverni! Te, hiszen most a király fejemet véteti!
- Csak jere - mondja a kakas -, ne félj semmitől!
Mit csináljon a szegény ember, elindul. Mikor az erdőbe érnek, azt mondja neki a kakas:
- Te állj meg itt, édes gazdám, én előremegyek a király udvarába, s azt mondom ott, hogy elrabolták tőled a szép aranyos gúnyádat, lovadat, hintódat, s majd a király mindent küld.
Éppen úgy tett, ahogy mondta. Befut nagy lelkendezve a királyhoz, s elémondja, hogy az ő gazdájától mindent elraboltak az erdei tolvajok.
Azt mondja a király:
- Csakhogy a drága életét meghagyták az én vejemre lévendőnek!
Avval mindjárt a legfájinabb gúnyát vétette elé, befogatott egy nagy üveges hintóba hat aranyszőrű lovat, s úgy mentek a szegény ember elé. Ez pedig szegény feje ott didergett egy bokor mellett.
Mindjárt felöltöztették a szép aranyos gúnyába, s elvitték a király udvarába. A király örömiben nem találta helyét, hogy neki olyan derék, ügyes veje lesz. Csaptak is olyan lakodalmat, hogy Hencidától Boncidáig folyt a sok drága bor.
No, vége lesz a lakodalomnak is, most már vidd haza a feleségedet, szegény ember! Haj, főtt a feje, búcsálódott, évelődött magában, hogy hová tudja vinni ő azt a kényes királykisasszonyt, mikor még az a kicsi ház sem az övé, amelyikben eddig lakott. A teméntelen sok hintó mind az ajtó elé állott, az a sok cifra nép mind az ő palotáját akarta megtekinteni. Hadd lássák, hová viszik a királykisasszonyt.
Amíg így búcsálódnék, csak melléje sompolyodik a kicsi kakas, s azt mondja neki:
- Látom, hogy vet fel a bánat, édes gazdám, de ne epeszd magad hiábavaló búcsálódással, majd segítek én a te bajodon. Te csak ne gondolj semmivel, én előrefutok, s mindent eligazítok.
El is fut a kicsi kakas, s talál az út szélén egy csorda marhát. Odaszól a pásztornak:
- Hallá-e kied, ha azt kérdezi kiedtől valaki, hogy kié ez a csorda, mondja, hogy az Otromfotrom nagyságáé, s nem bánja meg!
Hát bizony a násznép meg is kérdezte, s a pásztor azt felelte, hogy az a csorda egy borjúfarkig az Otromfotrom nagyságáé.
De bezzeg örvendett a király, hogy ilyen gazdag vejre talált.
Ezalatt a kicsi kakas az erdőbe ért. Volt ebb' az erdőben egy kakassarkon forgó aranypalota. Ebb' a palotában tizenkét tolvaj lakott. Béfut ide a kicsi kakas, s szörnyű lelkendezve azt mondja a tolvajoknak, hogy bújjanak el valahová, a Jézus szent nevére kéri, mert a király jő az egész seregével, s mind karóba húzatja őket. Aj, megijednek a tolvajok, s bébújnak egy szénaboglyába. A kicsi kakas pedig abb' a percben meggyújtotta a szénát, s mind a tizenkét tolvaj porrá égett. Azzal kifutott a palota kapujába, s úgy várta a vendégséget.
No, lett aztán hetedhét országra szóló lakodalom! Most már Boncidától Hencidáig folyt a tenger sok jóféle lé.
Mikor a lakodalomnak vége lett, a szegény ember béhívja magához a kicsi kakast, s azt mondja:
- No, te kicsi kakas, még álmomban se hittem, hogy ilyen nagy úr legyek e világi életben. Ezt én mind neked köszönhetem, mondd meg hát, mivel háláljam meg?
- Nem kell nekem semmi - mondá a kakas -, csak azt az egyet kívánom tőled, hogy ha meghalok, szépen temettess el!
Jól van, hát meg is ígéri, hogyne ígérte volna. Másnap megy bé az inas, jelenti, hogy a kicsi kakas megdöglött.
Azt mondja Otromfotrom nagysága:
- Vessétek el, ha megdöglött.
El is vetették, hanem a kicsi kakas csak tettette magát, nem döglött volt meg, s tüstént ment a gazdájához. Azt mondja neki:
- Látszik, hé, hogy ember vagy!
Hej, bezzeg most ígért Otromfotrom nagysága fűt-fát!
Másnap ismét csak azzal a hírrel megy bé az inas, hogy a kicsi kakas megdöglött. Pedig most is csak tettette magát. Otromfotrom béváltotta szavát, s olyan temetést csinált a kicsi kakas­nak, hogy ez örömében igazán megdöglött. Otromfotrom pedig még ma is él a feleségével, ha azóta meg nem haltak.