2014. február 2., vasárnap

Lev Tolsztoj: A három medve

Egyszer egy leányka elment hazulról az erdőbe. Eltévedt az erdőben és keresni kezdte az utat hazafelé. Nem találta, de egyszer csak elérkezett egy házikóhoz. Az ajtó nyitva volt, benéz az ajtón, látja, hogy senki sincs a házikóban, s bemegy.
Három medve lakott ebben a házikóban. Egyik volt az apa, Mihail Ivanics, nagy volt és borzas. Másik volt az anya. Ő kisebb volt. Natasa Petrovna volt a neve. Kis medvebocs volt a harmadik, úgy hívták: Misika.

A mackók nem voltak otthon, elmentek sétálni az erdőbe. Két szobája volt a házikónak. A leányka bement az első szobába s három tányért látott az asztalon, leves volt bennük.

Az első tányér nagy volt, Mihail Ivanics tányérja, a másik, a kisebb, Natasa Petrovnáé, a harmadik, kis kék tányérka, a Misikáé. Mindegyik tányér mellett kanál  is volt: egy nagy, egy közepes, meg egy kicsi. A leányka kezébe vette a nagy kanalat, kanalazott vele a nagy tányérból, azután fogta a közepes kanalat, kanalazott vele a közepesből, azután fogta a kis kanalat, kanalazott vele a kicsi kék tányérból. Misika levese esett a legjobban neki.

A leányka szeretett volna leülni, s három széket látott az asztal körül: egy nagyot, a Mihail Ivanicsét, egy kisebbet, a Natasa Petrovnáét, s egy harmadikat, egészen kicsit, piros párnácskával, a Misikáét. Felmászott a nagyszékre, de leesett róla; azután ráült a középső székre, de kényelmetlen volt neki, azután ráült a kicsi székre és elnevette magát olyan jólesett az ülés rajta. Térdére vette a kék kistányért és enni kezdett. Megette mind a levest és elkezdett a széken himbálódzni. A kis szék eltört s a leányka leesett a földre. Felkelt, felemelte a kis széket s bement a másik szobába. Ott három ágyat látott; az egyik nagy volt: Mihail Ivanics ágya, a másik közepes: Natasa Petrovnáé, a harmadik Misikáé. A leányka belefeküdt a nagy ágyba: túlságosan tágas volt neki; belefeküdt a közepesbe túlságosan magas volt neki; belefeküdt a kis ágyba: beleillett, mintha neki szabták volna, s el is aludt benne.

Hazajöttek a medvék nagy éhesen s hozzá akartak látni az ebédhez. A nagy medve vette a tányérját, belenézett, s elbődült rettenetes hangon:
 - Ki evett az én tányéromból?
Natasa Petrovna megnézte a tányérját, s elordította magát, ha nem is olyan dörgő hangon:
 - Ki evett az én tányéromból?
Misika pedig meglátta az üres tányért, s így sipítozott cérnahangon:
 - Ki evett az én tányéromból, és ki ette meg egy cseppig a levesemet?
Mihail Ivanics ránézett a székére, s elordította magát rettenetes hangon:
 - Ki ülhetett a székemen, s ki mozdíthatta el a helyéről?
Natasa Petrovna ránézett a székére, s elordította magát, ha nem is olyan dörgő hangon:
 - Ki ülhetett a székemen, s ki mozdíthatta el a helyéről?
Misika ránézett az eltört kicsi székre, s ezt sipította:
 - Ki ülhetett a székemen, s ki törhette el a lábát?
Aztán bementek a másik szobába.
 - Ki feküdt az ágyamon, s ki gyűrte össze? - bőgte Mihail Ivanics rettenetes hangon.
 - Ki feküdt az ágyamon, s ki gyűrte össze? - bőgte Natasa Petrovna, ha nem is olyan dörgő hangon.
Misika pedig odatolta a kicsi széket az ágyhoz, felmászott az ágyába, s ezt sipította cérnahangon:
 - Ki feküdt bele az ágyamba?
S egyszerre meglátta a leánykát s olyat visított, mintha a húsába hasítottak volna.
 - Itt van! Fogják meg! Fogják meg! Ajajaj! Fogják meg! És meg akarta harapni a kislányt.
A leányka kinyitotta szemét, megpillantotta a medvéket s az ablakhoz rohant. Nyitva volt az ablak, a leányka kiugrott rajta és elmenekült.



Lev Tolsztoj Gazdag főnemesi családba született 1828. szeptember 9-én, de szüleit korán elveszítette. 1844-47 között a kazanyi egyetem diákja volt, bekerült az úri körök léha társaságaiba, és szenvedélyes túlzásokkal élte a mulatozós, kicsapongó életet. Az úri otthonok, a nemesi udvarházak helyszínei később műveiben is visszaköszöntek.

Amikor megcsömörlött a társaságoktól, visszatért birtokára, és igyekezett emberségesen bánni jobbágyaival. Aztán egy hirtelen fordulattal 1851-ben katonának állt, a Kaukázusban harcolt, majd hadnagyként szolgálta végig a krími háborúban Szevasztopol ostromát. Már korábban is írt, tehetsége már akkor feltűnt, de valójában a kaukázusi és a szevasztopoli élmények bontották ki benne a nagy ábrázolót. Ott írta meg első könyvét, a Gyermekkort. Megvált a hadseregtől, mert író és pedagógus akart lenni.

1855-ben Pétervárra utazott, ahol megismerkedett korának legnevesebb íróival: Turgenyevvel, Goncsarovval, Osztrovszkijjal, Csemisevszkijjel és más írókkal. 1857 elején féléves utazást tett Franciaországban, Svájcban, Észak-Olaszországban és Németországban. Kétévi tervezgetés után pedig hozzálátott az 1864-től 1870-ig, hatévi megfeszített munkával írt Háború és békéhez.

Tolsztoj szerint tudni lehet, mit kell tennie az embernek, ha meg akarja valósítani önmagát. Csak lelke erőfeszítésétől függ, hogy ne essen személyisége és a történelem csapdájába. Mivel alá van rendelve egy felsőbb akaratnak, fejlődésének iránya kiszabott, még ha ez az irány spirális is, ahol emelkedés és hanyatlás váltja egymást. Tolsztoj világa az előírtságtól formálódó ember világa, akinek léte jelentéssel bír. Valójában megtervezett lény, kinek e tervet fel kell ismernie önmagában, végrehajtania és keresztül vinnie a világban.

1859-ben saját költségén iskolát alapított birtokán, ahol a parasztgyerekeket oktatta személyesen, és még tankönyveket is írt számukra. Megtett egy egyesztendős külföldi tanulmányutat is, hogy tanulmányozza a népoktatást. Londonban Herzennel találkozott, valamint Dickens nevelésről szóló előadásait hallgatta.

1962-ben megházasodott. Felesége Szofja Andrejevna lett, ki szinte megfojtotta az írót beteges félelmeivel, féltékenységével. Elszakította barátaitól, még gyermekeivel sem engedte szívesen találkozni. Tolsztoj a szökést fontolgatta. 1910. október 28-ára virradó éjszaka titokban elhagyta otthonát, vonatra szállt, de tüdőgyulladást kapott, és az asztapovói vasútállomáson meghalt.

Weöres Sándor: A medve töprengése



Jön a tavasz, megy a tél,
barna medve üldögél:
-Kibújás, vagy bebújás?
Ez a gondom óriás!

Ha kibújok, vacogok,
ha bebújok, hortyogok:
ha kibújok, jót eszem,
ha bebújok, éhezem.

Barlangból kinézzek-e?
fák közt szétfürkésszek-e?
lesz-e málna, odu-méz?
ez a kérdés de nehéz!