2014. november 30., vasárnap

A fehér ló mondája

Lóval kapcsolatos szólások

A ló is szépre nyerít. = Minden férfi örül, ha szép nőt lát.

A ló kötőfékkel jár. =Ami hozzátartozik valamihez, azt együtt is kell
adni vele.

A ló nyalkaság, az ökör gazdagság. = A lóval parádézni lehet, de ökröt tartani kifizetődőbb.

A lónak fia csak ló lesz. = Nem szokott a gyermek nagyon elütni a szüleitől.

A lónak négy lába van, mégis megbotlik. = Mindenki követ el hibát,mindenki tévedhet.

A lónak zab az anyja. = A zab táplálja leginkább a lovat.

 Átesik a ló másik oldalára. = Az ellenkező végletbe esik.

Az menjen lóvásárba, aki ért a lóhoz. = Jól csak úgy vásárolhatunk, ha vagy magunk is értünk ahhoz, a
mit venni akarunk, vagy hozzáértő ember tanácsát is meghallgatjuk.

Az tudja, aki a lovat hajtja. = Nem kell beleszólni a dolgába, ő tudja,hogyan kell eljárnia, intézkednie.

Azt a lovat ütik, amelyik jobban húz. = Attól kívánnak, vagy arra bíznak több munkát, aki egyébként is jól dolgozik.

Gyűjtsél te is lóval kapcsolatos közmondásokat, szólásokat.

A magyar ember és a ló

A ló a magyar embernek ősidők óta hűséges társa. Hogyan is tudott volna nagy távolságokat
megtenni, csatába menni nélküle? Ló és lovasa szinte összenőttek egymással. Minden mozdulatát
ismerte egyik a másiknak. Ha nem így lett volna, a lovas nem tudott volna pontosan célba találni íjával. Amikor a lovas íjával lő, mindkét kezét a nyilazáshoz használja. Ha nem éreznék egymás testét tökéletesen,
a célzás sem sikerülne, s a lovas is leeshetne lováról.
Ha egyikük bajba került, a másik megérezte. Sok vitéz életét mentette meg hűséges lova. Mondáinkban nagy királyaink is szinte kivétel nélkül lovasként szerepelnek, s a csodálatos események is sokszor a hős lova segítségével történnek.
A falu népe nem is vette emberszámba azt a férfit, aki nem tartott lovat. Hogy is tudott volna földet művelni nélküle? A ló ma is sok földművelő ember hűséges segítője a munkában: szekeret húz, ekét von. Sok ember sem tudná elvégezni azt a nehéz munkát, amit egyetlen ló teljesít. Az ember meg is becsüli segítőtársát: eteti, itatja, ha baja van, gyógyítja. Még beszélget is vele! Mert a ló nagyon érzékeny állat , megérzi, ha szeretik.

Nekünk, magyaroknak különösen kedves a ló. Mi a fehér ló népe vagyunk. Már Atilla, hun őseink nagy királya is fehér lovon járt, s így később Turul nemzetség-beli szent királyaink, az Árpád-házi királyok is.
Őseink vallásukban is szorosan kapcsolódtak a lóhoz. Fehér lovat áldoztak. Az áldozati szertartás után húsából nagy lakomát csaptak. Innen a székely mondás, ami még ma is járja: „Ha fehér lovat látok,
megéhülök.”
A székelyek házain ősidőktől fogva kint volt a lókoponya. A fehér ló ugyanis a Nap állata, a ház homlokzatára pedig a Nap jeleként tették. A székely gyermekeknek még ma is az „arany csitkó” hozza a karácsonyi meglepetést.

Eleink lóval temetkeztek . A régészek nagyon sok olyan sírt tártak föl, ahol az eltemetett ember mellett ott voltak a ló csontjai is.
Népművészetünkben is gyakran megjelenik a ló. Faragott, hímzett életfáinkat gyakran lovak „őrzik”, máskor szarvasok vagy madarak.




Meséink egyik leggyakoribb szereplője a ló, méghozzá nem is akármilyen: táltos ! A táltosnak három –, öt –, vagy hat lába van, s beszélgetni tud az emberrel. Parazsat eszik, ettől kap erőre, s ekkor nincs előtte lehetetlen. Fölrepül a levegőbe, s olyan gyorsan száguld, mint a gondolat. A legnehezebb akadályokat a legkisebb királyfi általában csakis táltos lova segítségével tudja legyőzni.




Szokásaink közül több is a lóhoz kapcsolódik: Pünkösd ünnepén pünkösdi királyt választottak falvainkban. A királyságért meg kellett küzdeni.
A viadalon a legények lovat futtattak, lóról kellett célba nyilazniuk, különféle ügyességi feladatokat
kellett megoldaniuk vágtató lovon, hogy kiderüljön, ki a legjobb közülük, aki alkalmas a pünkösdi
királyságra.
A ló végigkísérte az ember életét a születéstől a halálig. Ha fiúgyermek született , miután apja a kalapját az újszülött feje fölé emelve beáldotta a családba, kivitte az istállóba, s meztelenül a ló hátára tette. A ló megérzi, ha fiúgyerek született, s mindketten várják a találkozást.
Leánygyermekkel ezt nem tették, de a lányok, asszonyok is tudtak lovagolni. Ismert, hogy Géza fejedelem felesége, Sarolt, aki magyar asszony volt, nagyon jól lovagolt. Az esküvőre lovaskocsi vitte az ifjú párt, s ló kísérte az embert utolsó földi útjára, a temetőbe is.

Szeresd te is nagyon a lovakat, ha teheted, tanulj lovagolni, hiszen a magyar emberhez hozzátartozik hűséges társa, a ló.
forrás

Csokonai Vitéz Mihály

Csokonai Vitéz Mihály (1773. November 17.- 1805. Január 28.) a magyar irodalom egyik legjelentősebb költője.



Csokonai Vitéz Mihály Debrecenben született, édesapja Csokonai Vitéz József seborvos, református főiskolai tanár, édesanyja Diószegi Sára.

Csokonai Vitéz Mihály szülővárosában végezte tanulmányait, majd ezek befejeztével – fiatal kora ellenére – a költészet professzorának nevezték ki. Nem sokkal utána megfosztották ettől a poszttól az erkölcstelen magatartására hivatkozva.

Rövid életének utolsó 12 éve szinte állandó nyomorban telt, majd 31 éves korában halt meg szülővárosában, édesanyja házában. Csokonai Vitéz Mihály egy zseniális és eredeti költő volt. Legtöbb művét Schedel publikálta 1844-1847 között.

1797 nyarán ismerkedik meg Vajda Juliannával, aki iránt rögtön szerelemre gyúlt. Ez a kilátás nélküli lángolás 9 hónapig tartott, mikor is Lillát férjhez adták Lévai Istvánhoz. Ezen idő alatt születtek meg nagyrészt Lillát dicsőítő dalai. 1798 nyarán az Erdélyi Népművelő Társaság tagjai közé választotta. Ebben az időben nyerte el a csurgói gimnázium egyik segédtanári állását is. Kazinczy Ferenccel közeli barátságot ápolt, gyakran leveleztek. Csokonai Vitéz Mihály értette a görög, latin, német, francia és olasz nyelveket. 1805-ben súlyos tüdőgyulladásban hunyt el, éppen amikor verses munkáinak kiadása folyamatban volt.

Csokonai Vitéz Mihály: Az ősz (részlet)

„Eljött már november didergő hónapja,
Hideg szele a fák ágait megcsapja,
Meghalva elhullnak a sárga levelek,
Játszadoznak vélek a kegyetlen szelek.
Az ajtónál álló télnek hideg zúzza
A zőld ligeteket s mezőket megnyúzza.
Hideg esső csorog, csepeg egész éjjel,
A fázékony Auster havat is hány széjjel.
A borongós égnek sűrű felhőzése
Házba zárt szívünknek kedvetlenedése.
Jer, barátom! minden únalmat űzzünk el
Az új boron vídám beszélgetésünkkel.
Van elég gesztenye, van elég noszpolya,
Van dió; melyik kell? mind jó borkorcsolya.
Gazdagabbak leszünk akármely bárónál,
Csendességben űlvén itt a kandallónál.”

Nyilas hava


November 21 - December 20.







 

„Naptárunk 11. hónapja a régi római kalendáriumban a kilencedik volt, latin neve, November is azt jelenti, »kilencedik«. Bár a római nép novemberben is talált alkalmat az ünneplésre — ilyen időszak volt a Ludi Plebeii, »plebejus (ünnepi) játékok« két hete (nov 4–17.) a maga futóversenyeivel és színielőadásaival —, nem örököltünk Rómától jeles novemberi ünnepnapokat.
A hónapot illő módon őszi lombszín ruhájú, repülő ifjú jelképezte, fején bogyós olajág-koszorúval (a mediterráneumban november az olajbogyószüret kezdete). Az alak baljában a hónap terményeivel, répa- és káposztafélékkel teli tálat tart; jobbjában pedig a Nyilas jelét, hiszen november 23-a a Nyilas »védjegyű« csillagászati hónap kezdete. November egy másik antik eredetű jelképe, a nyilazó vagy nőrabló kentaur a Nyilast személyesíti meg. Mezőgazdasági munkák szerint ökrökkel szántó, vető, olajbogyót szüretelő, lóhajtotta olajpréssel dolgozó paraszt, disznókat makkoltató pásztor volt a helyi éghajlattól függően november jelképe.
A hónap régi magyar neve: Nyilas hava, illetve a Nyilas hónap első dekádjának legjelentősebb szentje után Szent András hava volt.” 



A Nap ilyenkor, novembertől már alacsonyan jár. Egyre hidegebb van, ködösek a hajnalok, őszi kabátunkat lassan télire cseréljük. Este egyre hamarabb sötétedik. Ilyenkor megnő lelkünkben is a szorongás, félelem. Többször vagyunk rosszkedvűek, az is előfordulhat, hogy lelkünkben olyan gondolatok születnek, amivel másokat megbántanánk.


A régi ember gondolkodásában az esztendő Adventtel kezdődött. Az egyházi év ma is ekkor kezdődik. Mi is az advent? Ez a szó várakozást jelent. Kire, mire várunk? A sötétségben világosságra vágyunk, és reméljük, hogy eljön. Ki a világosság? Mert így is kérdezhetjük, nemcsak úgy, hogy mi az. A világ Világossága Jézus, aki akkor születik közénk, fényt gyújtani a lelkünkben, amikor az esztendő legsötétebb napjait éljük: karácsony ünnepén. Erre a világosságra várunk.

Adventi szokásainkkal rossz gondolatainkat űzzük el magunktól, rendetlen lelkünket így tudjuk rendezni. Készülj te is jó cselekedetekkel, ne bántsd testvéreidet, társaidat! Olvasd figyelmesen szokásainkat, hiszen közülük sokat ma is megvalósíthatsz a családban, az iskolában vagy barátaiddal. E szokásokat a Jóisten súgta a régi ember fülébe, a mi fülünkbe is súgja, akinek a füle nyitva van, az meg is hallja. Figyelmesen olvasd a meséket, mondákat, történeteket, az olvasmányokat és az imádságokat, lehetőleg tanuld meg a dalokat is! Minden napra találsz valami szépet. Ebben a hónapban találunk olyan szokásokat is, amelyeket többen összeállva tanulnak meg, és játszanak el. Ilyenek a láncos Miklós szokása, a bölcsőcske, a szentcsalád-járás, a karácsonyi kántálás vagy a betlehemes játék.